Elsüllyedt egy migránsokat szállító hajó, nyolcan meghaltak


-A A+

Mintegy negyven emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy migránsokat szállító kishajó hétfő reggel az Égei-tenger török partjainál. A hatóságok 31 bajba jutott migránst ki tudtak menteni a vízből, nyolcnak azonban már csak a holttestét találták meg – közölte a török parti őrség.

A szerencsétlenség Mugla tartomány Bodrum körzetében, a félsziget csücskében található Hüseyin-foknál történt, a görögországi Kósz szigetével szemben. Az utasok állampolgárságára a jelentés nem tért ki, és egyelőre a baleset oka is ismeretlen.

A kishajó 32 méteres mélységben fekszik a tengerfenéken, a holttestek a roncsból kerültek elő. Miután a túlélők beszámolója alapján a kishajóban nagyjából negyvenen tartózkodtak, a parti őrség két hajóval, egy helikopterrel és egy búvárcsapattal tovább folytatja a mentési munkálatokat a jármű környékén.

Az Égei-tenger néhány éve az Európába igyekvők fő útvonalának számított, azonban a Brüsszel és Ankara között 2016-ban kötött egyezség értelmében – amely szerint Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba érkezőket – jelentősen csökkent az átkelők száma. A menekültválság csúcspontján, 2015–2016-ban több mint egymillió ember jutott át Törökországból Görögországba. Tavaly ez a szám hozzávetőleg 50 ezerre esett vissza.

Az Égei-tengeren az idei évben és a tavalyi év azonos időszakában az illegális határátlépési kísérletek számában nincs jelentős eltérés. A török parti őrség idén január 1. és május 31. között 9641, Görögországba tartó menekültet tartóztatott fel, míg ez a szám a tavalyi év azonos időszakában 9756 volt.







EZT OLVASTA MÁR?

X