Orbán-Caputová találkozó: évről évre jobb a magyar-szlovák viszony


-A A+

A visegrádi együttműködésről, a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatokról és európai politikai témákról is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnökkel, akit a Karmelita kolostorban fogadott csütörtök délután - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

 

Orbán Viktor gratulált a júniusban hivatalba lépett új szlovák államfőnek, és köszönetet mondott neki azért, hogy egyik első hivatalos útja Magyarországra vezetett. A tárgyaláson egyetértettek abban, hogy Magyarország és Szlovákia fontos partnerei egymásnak a közös történelmi múltra és egymás nemzeti kisebbségeire tekintettel is.

 

A magyar miniszterelnök értékelése szerint 2010 óta fokozatosan javulnak a magyar-szlovák kapcsolatok, és mára nagyszerű eredményeket ért el együtt a két ország.

Mindketten kiemelték a visegrádi együttműködés fontosságát, amely "stratégiai kérdés Közép-Európa számára", főleg a mostani időkben, amikor a kontinens jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekről folyik vita az Európai Unión belül - közölte Havasi Bertalan.








EZT OLVASTA MÁR?

X