Ukrajna: Porosenko hívei behatoltak az Állami Nyomozó Iroda épületébe


-A A+

Petro Porosenko volt ukrán elnök hívei tüntettek hétfőn az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) előtt, közülük néhányan az épületbe is behatoltak – közölte Roman Truba, a DBR igazgatója.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál által idézett közleményben Truba szerint Porosenko hívei ily módon próbálnak nyomást akarnak gyakorolni az általa vezetett nyomozóhatóságra annak érdekében, hogy állítsák le azokat a vizsgálatokat, amelyekben Porosenko érintett. A tüntetők követelték továbbá Truba menesztését is.

Truba szavai szerint az épületben tüntetők elállták a ki- és bejáratokat, európai nemzetközi partnerekkel való találkozókat hiúsítottak meg. Voltak közöttük, akik símaszkot viseltek és poroltó készülékeket vittek be magukkal az épületbe. Szerinte akciójukkal oly módon akadályozták az iroda működését, ami túlmegy a jog által megengedett kereteken.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy Andrij Portnov, a 2014-ben Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök egykori hivatalvezetőjének helyettese – miután májusban visszatért Ukrajnába – több tucatnyi feljelentést tett Porosenko ellen.

Az Állami Nyomozó Iroda nyolc ilyen bűnvádi eljárásban folytat vizsgálatot, amelyekben érintett Porosenko. Ezek között van a tavaly novemberi ukrán–orosz tengeri incidens is, amelynek során 24 ukrán haditengerész esett orosz fogságba, és egy másik, nem rég kirobbant botrány is, amely komoly társadalmi felháborodást váltott ki a július 21-i parlamenti választás előtt: nyilvánosságra került hogy 2014 és 2019 márciusa között áron felül vásároltak az ukrán hadseregnek 20 ezer olyan rossz minőségű golyóálló mellényt, amelyet kisebb kaliberű lövedékek és repeszek is átütöttek a laboratóriumi teszteken, valamint lakhatásra alkalmatlan sátrakat.

Porosenko szerdára idézést kapott a nyomozó irodától, ahol a dokumentum szerint tanúként akarják kihallgatni egy pénzmosási ügyben, amelyről szintén Portnov tett feljelentést. Truba ugyanakkor visszautasította közleményében Porosenko híveinek azt a vádját, hogy az általa vezetett nyomozószerv Portnov utasításait hajtaná végre.








EZT OLVASTA MÁR?

X