MSZP: Orbán tiltsa be az újabb motoros felvonulást!


-A A+

Az MSZP-s Steiner Pál arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, haladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy a rendőrség megakadályozza a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra tervezett felvonulását.

A szocialista politikus pénteki sajtótájékoztatóján felidézte: kérdésére a kormányfő múlt hétfőn a parlamentben közölte, arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a holokauszt áldozataira emlékezők emberi méltóságát.

Steiner Pál szerint a miniszterelnök szavahihetőségét kérdőjelezi meg, ha – más útvonalon és a korábbi, Adj gázt!-tól eltérő néven ugyan, de – a „neonáci provokáció” mégis megvalósulhat Budapesten. Az MSZP-s politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy a Nemzeti Érzelmű Motorosok megtarthatják vonulásukat, és ígérete betartására szólította fel a kormányfőt.

A politikus azt mondta, ha a hatóságok mégis engedélyezik a felvonulást, az azt jelenti, hogy „Orbán Viktornak és az ő politikai műhelyében dolgozóknak szüksége van a szélsőségesek támogatására”. Hozzátette: a náci provokáció, függetlenül attól, hol valósul meg, elfogadhatatlan, így az ugyanazok által bejelentett demonstrációt az útvonal megváltoztatása miatt nem lehet tudomásul venni. Egyúttal belügyminisztériumi vizsgálatot sürgetett annak feltárására, a rendőrség milyen szempontok alapján engedélyezte azt.

Steiner Pál szerint ugyanakkor a budapestieknek is meg kell mutatniuk, hogy „náci hordáknak” nincs helye a fővárosban, ezért fontosnak tartotta, hogy minél többen részt vegyenek az Élet menetén.


 








EZT OLVASTA MÁR?

X