A II. világháború kitörésének 80. évfordulójára emlékeznek Varsóban


-A A+

Mintegy negyven ország képviselői, köztük csaknem húsz államfő részvételével nemzetközi megemlékezést tartanak Varsóban vasárnap, a második világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmából. A központi lengyelországi megemlékezésre a NATO, az Európai Unió és a NATO Keleti Partnersége (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Georgia, Moldova, Örményország, Ukrajna) tagországaiból érkező 250 magas rangú vendéget várnak.

A varsói Pilsudski téren, ahol az ismeretlen katona sírja van, vasárnap délután beszédet tart Andrzej Duda lengyel és Frank-Walter Steinmeier német elnök. Tervezték Donald Trump beszédét is, az amerikai elnök azonban csütörtök este váratlanul bejelentette, hogy „a legközelebbi hónapokra” halasztja látogatását a Floridát várhatóan a hét végén elérő hurrikán miatt. Trumpot Mike Pence alelnök fogja képviselni a megemlékezéseken.

Nagy várakozás előzi meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első hivatalos lengyelországi látogatását, aki szombaton érkezik Varsóba, hogy részt vegyen a megemlékezéseken. Zelenszkij a látogatás keretében tárgyal Andrzej Duda lengyel elnökkel, Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel, a szejm és a szenátus, valamint az üzleti élet és a lengyelországi ukrán kisebbség képviselőivel. Szóba kerül a lengyel–ukrán kapcsolatokat megterhelő második világháborús konfliktusok megoldása, a megbékélési folyamat folytatása is.

A megemlékezések lehetőséget teremtenek kétoldalú találkozókra a magas rangú külföldi vezetők között.

Duda és Steinmeier vasárnap hajnalban a nyugat-lengyelországi Wielunba is ellátogat. A háború civil áldozatainak emléke előtt tisztelegnek, felidézve ezzel, hogy az alvó lengyel kisvárosra 1939. szeptember 1-jére virradó éjjel a német légierő 350 bombát dobott, amelyek 1200-2000 lakos halálát okozták. Ők a háború első civil áldozatai a lengyel történészek szerint.

Megemlékezést tartanak a vasárnap hajnali órákban hagyományosan Gdansk mellett, a náci Németország által szintén szeptember 1-jén megtámadott, a második világháború első európai ütközete helyszíneként számon tartott Westerplatte-félszigeten is. Jelen lesz Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. A gdanski megemlékezésre a helyi ellenzéki városvezetés Frans Timmermanst, az Európai Bizottság távozó első alelnökét is meghívta.

A lengyel államfői kabinetfőnök, Krzysztof Szczerski közlése szerint a varsói központi megemlékezéseken elhangzó elnöki beszédek fő hívószavai az „emlékezés” és a „figyelmeztetés”. A két szó látható lesz azon az utóbb Wielun városának ajándékozandó harangon is, amelyet a fővárosi ceremónián részt vevő államfők megkondítanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X