Megnyitják a II. világháborús titkos vatikáni dokumentumokat


-A A+

Ferenc pápa hétfőn bejelentette: úgy határozott, hogy kutathatóvá teszik a második világháború idején uralkodó egyházfővel, XII. Piusszal kapcsolatos titkos levéltári dokumentumokat, amit zsidók már több évtizede követelnek. Az izraeli kormány és a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztmúzeum üdvözölte a lépést.

Egyesek azt állítják: az 1939 és 1958 között a katolikus egyház élén álló pápa szemet hunyt a holokauszt felett azáltal, hogy nem tiltakozott ellene erélyesen. A Vatikán mindeddig azt állította, hogy XII. Piusz a helyzet súlyosabbá tételét elkerülendő, a színfalak mögött csendben dolgozott azon, hogy meg tudjanak menteni minél több zsidót.

Ferenc pápa a Vatikán Titkos Archívumának tagjaihoz szólva azt mondta: "Az egyház nem fél a történelemtől". Hozzátette, hogy XII. Piusz megítélését "némi előítélet és túlzás" torzította.

Az izraeli külügyminisztérium egyik szóvivője azt mondta, örülnek a döntésnek, és remélik, hogy lehetővé teszik a hozzáférést minden fontos archívumhoz.

A Jad Vasem közleményében derűlátónak mutatkozott, hogy mindez lehetővé teszi "a tárgyilagos és nyitott kutatást, valamint az átfogó vitát általánosságban a katolikus egyház, különösen pedig a Vatikán tevékenységéről a holokauszt idején".

Az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) is üdvözölte a pápa döntését. "Bő harminc éve követeli a bizottság a Szentszék Titkos Archívumának megnyitását a második világháború időszakára vonatkozón. Nagyon fontos, hogy a főbb holokausztintézetek Izraelben és az Egyesült Államokban tárgyilagosan értékeljék a legszörnyűbb időszak történelmi feljegyzéseit" – fogalmazott a Reuters hírügynökségnek küldött e-mailjében David Rosen rabbi, az AJC vallásközi ügyeinek nemzetközi igazgatója.

Az eddig titkos dokumentumokat 2020. március 2-án teszik hozzáférhetővé.







EZT OLVASTA MÁR?

X