Több százmillió dolláros amerikai fekete-tengeri befektetést mondott vissza Ukrajna


-A A+

Mégsem írja alá Ukrajna azt a szerződést, amelynek értelmében egy amerikai cég több százmillió dollárt fektetett volna a fekete-tengeri gáz- és kőolaj-kitermelésbe. Egy román vállalat is hoppon maradt, írja a Digi24.ro.

Ez lett volna minden idők legnagyobb külföldi befektetése Ukrajnában. Az új ukrán kormány szerint „túl gyorsan” zajlott le a licit a szerződésre, ezért megismétlik. Az amerikai  Trident Acquisitions még az előző ukrán kormány hivatali idejében nyerte el a legalább 200 millió dolláros szerződést, ami 50 évre szóló kitermelési jogokat biztosított volna egy 9800 négyzetkilométeres területen. Ha gáztartalékokat fedeztek volna fel, a befektetés egymilliárd dollárra is emelkedhetett volna.

Az amerikai vállalat egy román (GSP Offshore) és egy ír (San Leon Energy) vállalattal már szerződést is kötött a projektre.A Kiev Post úgy tudja, hogy az eredeti licitet a Volodimir Zelenski új ukrán államfőhöz közel álló oligarcha, Ihor Kolomoiski cége, az Ukrnaftoburinnya bukta el.

Az ukrán kormány azután visszakozik, hogy augusztus 31-én az Amerikai Egyesült Államok, Lengyelország és Ukrajna memorandumot írtak alá Varsóban az orosz gáztól való függés visszaszorítására. Elképzelhető, hogy Zeneski és az ukrán gazdasági szféra így kívánja jelezni, hogy gáztartalékait nem adja könnyen, az amerikabarát politika nem magától értetődő, véli a Profit.ro újságírója, Adrian Moșoianu.








EZT OLVASTA MÁR?

X