Trump szerint „rossz ötlet” a szíriai török támadás


-A A+

„Rossz ötletnek nevezte” a Szíriában indított török támadást az amerikai elnök a Fehér Ház által szerda délután kiadott közleményben. Donald Trump tudatta: az Egyesült Államok nem támogatja az offenzívát.

Az amerikai elnök felszólította Törökországot, hogy tartsa tiszteletben és óvja meg a vallási kisebbségek tagjait. „Az Egyesült Államok nem támogatja ezt a támadást, és világossá tette Törökország számára, hogy ez a hadművelet rossz ötlet” – fogalmazott az amerikai elnök. Emlékeztetett arra, hogy Törökország kötelezettséget vállalt a civilek, a vallási kisebbségek, köztük a  keresztények védelmére és egyben annak biztosítására, hogy nem alakul ki humanitárius válság.

„Ragaszkodunk hozzá, hogy betartsa e kötelezettségvállalásait” – írta Donald Trump.

Az Egyesült Államok elnöke vasárnap délután telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, majd vasárnap este a Fehér Ház közleményben tudatta: „Törökország nemsokára megindítja régóta tervezett hadműveletét Észak-Szíriában. Az Egyesült Államok fegyveres erői ezt nem támogatják, nem is bonyolódnak bele, és mivel az Iszlám Állam kalifátusát már legyőzték, az Egyesült Államok hadereje a közvetlen térségben többé már nem lesz jelen”.     

A Fehér Ház álláspontját az amerikai demokrata és republikánus politikusok nagy többsége elítélte, voltak, akik kifejezetten veszélyesnek minősítették az amerikai katonák kivonulását, részben az Iszlám Állam esetleges újraszerveződése, részben pedig a térségben várható hatalmi átrendeződés miatt. Rand Paul kentuckyi republikánus szenátor azonban arra emlékeztetett, hogy Donald Trump „csak” eleget tesz a 2016-os elnökválasztási kampányban elhangzott ígéretének, miszerint kivonják az amerikai katonákat a háborús konfliktusokból.

Kedd este a konzervatív Heritage Alapítvány elemzője, James Carafano a Fox televízióban azzal érvelt, hogy az amerikai kormányzatnak több fontos érdeke van a térségben: hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet úgynevezett „kalifátusa” ne születhessen újjá, ne kerülhessen sor több tömegmészárlásra, ne indulhasson tömeges menekülthullám, valamint hogy "féken tartsák" Iránt. Carafano szerint amennyiben Ankara a szíriai hadműveleteket a török kormány által vállalt kötelezettségek tiszteletben tartásával indítja meg, az nem sérti az amerikai érdekeket.








EZT OLVASTA MÁR?

X