A botrányok ellenére újrázni tudó győri polgármester kilép a Fideszből
Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere. A botrányba keveredett politikus ezt keddi győri sajtótájékoztatóján jelentette be. Közölte azt is: függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.
Borkai Zsolt elmondta, azért döntött a kilépés mellett, mert úgy véli, nem kell, hogy morális hátrányt okozzon a Fidesznek. Erről a kormánypárt vezetésével hétfőn egyeztetett – tette hozzá.
Hangsúlyozta: azért nem mond le a polgármesteri posztról, mert a győriek vasárnap úgy döntöttek, hogy folytassa korábbi polgármesteri tevékenységét. „Ilyen legitimáció mellett nem tehetem meg, hogy visszalépjek és úgy gondoljam, hogy a győriek bizalmát ne vegyem figyelembe” – mondta a városháza aulájának lépcsősora előtt állva Borkai Zsolt.
Borkai Zsolt háláját is kifejezte a győrieknek és a családjának. Úgy fogalmazott, „vasárnap a győriek úgy döntöttek, hogy botlásom ellenére velem együtt szeretnék építeni a várost”. Kijelentette, a következő öt évben arra fog törekedni, hogy eredményesen és sikeresen vezesse a várost.
A sajtótájékoztatón nem lehetett kérdéseket feltenni. Borkai Zsoltról az önkormányzati választások előtt egy – magát az ördög ügyvédjének nevező – ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben.
- 33240 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33242 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33242 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33243 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33245 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33245 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni