Trump hihetetlen stílusban próbálta lebeszélni Erdogant a szíriai hadműveletről


-A A+

Az amerikai elnök még a támadás előtt próbálta lebeszélni török kollégáját a szíriai kurdok elleni offenzíváról.

„Ne legyen kemény fiú! Ne legyen ostoba!” – írta Donald Trump amerikai elnök török hivatali partnerének, Recep Tayyip Erdogannak küldött levelében, amelyben megpróbálta lebeszélni őt a szíriai kurdok elleni offenzíváról. A levél október 9-i keltezésű, vagyis két nappal az után írta Trump, hogy döntést hozott az amerikai csapatok kivonásáról Észak-Szíriából. A Fehér Ház csak szerdán hozta nyilvánosságra, hírügynökségek szerint azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy alátámassza azt a nézetet, hogy Trump a csapatkivonás után nem adott zöld jelzést Törökországnak Északkelet-Szíria lerohanására. Washingtonban demokrata és republikánus politikusok is keményen bírálták Trumpot a csapatkivonás miatt.

„Dolgozzunk ki egy jó megállapodást. Ön nem akar felelős lenni emberek ezreinek lemészárlásáért, én pedig nem akarok felelős lenni a török gazdaság tönkretételéért” – figyelmeztetett Trump levelében, amelyben felemlegette, hogy keményen dolgozott, hogy megoldja Erdogan egyes problémáit.

Az amerikai elnök azt üzente Erdogannak, hogy a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) parancsnoka, Mazlúm Abdi hajlandó vele tárgyalni, és bizonyos engedményeket tenni. Trump csatolta üzenetéhez annak a levélnek a másolatát, amelyet Abdi írt neki.

„A történelem kedvező képet alakít ki önről, ha helyes és humánus módon cselekszik. Örökké gonosznak fog tekinteni, ha nem történnek jó dolgok. Ne legyen kemény fiú! Ne legyen ostoba!” – írta Trump.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indított offenzívát a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. A hadművelet célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahová a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek. A térségből a török katonai műveletek megindulása előtt kivonultak az amerikai csapatok, megnyitva az utat a török offenzíva előtt. Az SDF szerint az Egyesült Államok ezzel „hátba szúrta” szövetségeseit, akiket kiképzett és modern fegyverekkel látott el az Iszlám Állam ellen folytatott harcában.








EZT OLVASTA MÁR?

X