Elhalasztotta a döntést a skót főbíróság a Brexit-halasztás kezdeményezésének törvényességéről


-A A+

Elhalasztotta hétfőn a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság a jogerős döntést arról, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök jogszerűen eleget tett-e annak a törvénynek, amely előírta számára, hogy kezdeményezze a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását.

Johnson szombat éjjel kezdeményezte az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a jelenleg október 31-én esedékes kilépés halasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig, miután a parlament a törvényben foglalt határidőre, szombaton brit idő szerint 23 óráig nem hagyta jóvá a Brexit feltételeit rögzítő megállapodást és a megállapodás nélküli Brexithez sem járult hozzá.

Johnson azonban hivatalos aláírás nélkül küldte el levelét Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, ráadásul mellékelt egy másik levelet is, amelyben közölte, hogy károsnak tartaná, ha az EU megadná a kért halasztást.

Az Edinburghban ülésező Court of Session eljáró tanácsának hétfőn kellett volna döntenie egy civil kereset alapján arról, hogy ilyen formában teljesült-e a Brexit halasztását előíró törvény. A skót polgári főbíróság azonban elhalasztotta a döntést. A tanácsvezető bíró közölte: a végzés előtt meg akar győződni arról, hogy Johnson kormánya maradéktalanul, a hosszabbítási kezdeményezés elbírálásának teljesen folyamatában eleget tesz-e jogi kötelezettségeinek.

A bírói testület ezzel gyakorlatilag azt mondta ki, hogy Boris Johnsonnak el kell fogadnia, ha az Európai Unió jóváhagyja a halasztási folyamodványt, és nem tehet olyan lépést, amely a Brexit tényleges halasztását akadályozná. A végzés egyetlen lehetséges értelmezése szerint a bíróság ebben az esetben tekintené úgy, hogy a halasztást előíró törvényt a brit kormány maradéktalanul teljesítette.








EZT OLVASTA MÁR?

X