FRISSÍTVE – Harminckilenc holttestet találtak Angliában egy bolgár kamionban


-A A+

FRISSÍTVE: Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében – közölte szerdán a helyi rendőrség. Egyelőre nem ismert az áldozatok nemzetisége.

Andrew Mariner főfelügyelő sajtótájékoztatóján elmondta: a kamion szombaton lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőjében, csaknem 500 kilométerre északnyugatra attól a helytől, ahol a teherautóra szerda hajnalban rábukkantak. A rendőrség a mentők értesítése alapján vonult ki Thurrock városának Waterglade nevű ipari parkjába, ahol a kamion parkolt.

Holyhead Nagy-Britannia nyugati partvidékének egyik legforgalmasabb kompkikötője, amely elsősorban a Nagy-Britannia és Írország közötti kompforgalmat szolgálja ki. Az ipari park, ahol a kamiont megtalálták, a délkelet-angliai Dover kikötőjébe, illetve a Csatorna-alagút termináljához tartó kamionok pihenőhelyeként is szolgál. Az eddigi hatósági tájékoztatások nem tértek ki arra, hogy a kamion merre tartott.

Az ipari parkot a rendőrség lezárta, a teherautó 25 éves észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. Andrew Mariner tájékoztatása szerint az áldozatok között 38 felnőtt és egy tinédzser van. A főfelügyelő elmondta: megkezdődött az áldozatok azonosítása, de ez várhatóan hosszú ideig eltart.

Jackie Doyle-Price, Thurrock konzervatív párti alsóházi képviselője a Twitter portálon közzétett szerdai bejegyzésében egyenes utalást tett arra, hogy embercsempészettel összefüggő bűncselekményről lehet szó. Azt írta: az embercsempészet „elvetemült és veszélyes cselekmény”.

Priti Patel brit belügyminiszter szerdai Twitter-üzenetében megdöbbenésének adott kifejezést a tragédia miatt, de alig burkoltan óvatosságra intett mindenkit az eset körülményeivel kapcsolatban. Úgy fogalmazott: hagyni kell, hogy a rendőrség elvégezhesse a vizsgálatot.

Még nem ismert az áldozatok nemzetisége

Egyelőre nem ismert annak a 39 embernek a nemzetisége, akiket szerdán találtak holtan egy bolgár kamionban Anglia délkeleti részén – mondta szerdai nyilatkozatában Priti Patel belügyminiszter. Elmondta: a vizsgálatba bekapcsolódott a brit határőrség, az Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) és a bevándorlással kapcsolatos bűncselekmények felderítésére szakosodott belügyminisztériumi szervezet (Immigration Enforcement). Yvette Cooper, az alsóház belügyi bizottságának elnöke azt mondta, hogy a vizsgálatba be kell vonni az ír és a bolgár rendőrséget is.








EZT OLVASTA MÁR?

X