„Haldoklom, mert nem kapok levegőt” – írta anyjának a bolgár halálkamionból az egyik áldozat


-A A+

A vietnami kormányfő vizsgálatot rendelt hazája eltűnt állampolgárainak ügyében, akikről feltételezik, hogy megfulladtak a Délkelet-Angliában hét közepén talált kamion pótkocsijában - közölte a helyi sajtó szombaton.

Nguyen Xuan Phuc szerint ki kell vizsgálni és kideríteni a törvénytelenül külföldre szállított vietnami állampolgárok ügyeit, és amelyet a VNExpress napilap idézett.

Phuc egyben felszólította a londoni vietnami nagykövetséget, hogy működjön együtt a brit rendőrséggel, és nyújtson segítséget az áldozatok azonosításához. A vietnami diplomáciai képviselet egyben forró drótot létesített azoknak a vietnamiaknak, akik segítségért fordulnak az ilyen ügyekben hozzájuk - derült ki a kormány hivatalos lapjából.

Számos vietnami család aggódik eltűnt gyermekeik sorsával kapcsolatban. Helyi lapjelentések szerint október 23-a óta legalább 13 család számolt be eltűnt gyermekéről.

A brit rendőrség 39 holttestre bukkant egy pótkocsiban Essexben a múlt héten. A rendőrség eleinte úgy vélte, az áldozatok kínai állampolgárok. Most úgy tűnik, hogy az áldozatok többsége vietnami. Október 25-én egy jogvédő sms-üzenetekről számolt be, amelyekben a 26 éves Pham Thi Tra My édesanyjának azt írta, hogy "haldoklik, mert nem kap levegőt".

Az Ecpat nevű jótékonysági szervezet adatai szerint évente több száz vietnami állampolgárt csempésznek be Nagy-Britanniába.







EZT OLVASTA MÁR?

X