Mintegy ötven katona meghalt az iszlám szélsőségesek támadásában Maliban
Maliban ötvenhárom katona és egy civil meghalt pénteken, amikor iszlám szélsőségesek támadást intéztek a Nigerrel határos területen egy katonai őrhely ellen – közölte a helyi tájékoztatási miniszter.
Yaya Sangaré Twitter-oldalán számolt be az ország nyugati részén lévő Asongo településnél történtekről. Tíz katona megmenekült, az anyagi kár jelentős.Ez a helyi hadseregnek az iszlamisták által okozott eddigi legnagyobb mértékű veszteség. Egy hónappal ezelőtt a Boulkessy és Mondoro településen lévő őrhelyek ellen intézett támadásokban negyven kormánykatona halt meg.
A pénteki akció elkövetését egyelőre egy szervezet sem vállalta magára.
Az Iszlám Állam nyugat-afrikai szárnya az utóbbi időben kiterjesztette tevékenységét Borno és Yobe államokban, több támadást is végrehajtva katonai ellenőrző- és támaszpontok ellen. A térségben állomásozó több ezer ENSZ-békefenntartó és francia katona jelenléte ellenére a dzsihadista csoportok – amelyeket Mali területén 2013-ban a francia hadsereg visszaszorított – az utóbbi időkben ismét új erőre kaptak és rendszeresen hajtanak végre támadásokat a mali hadsereg és az ENSZ-erők ellen.
Elemzők szerint az Európa nagyságú sivatagos nyugat-afrikai területen a dzsihadisták létszáma messze nem ér fel a nemzetközi erőkével, de helyismeretüknek és annak köszönhetően, hogy könnyen keverednek a helyi lakossággal, képesek a nagyon sérülékeny államokat veszélyeztetni.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni