Botrány lett Macron NATO-val kapcsolatos kijelentéseiből


-A A+

Angela Merkel német kancellár és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is cáfolta csütörtök este a francia elnök mondatait az Észak-Atatni Katonai Szövetségről, Moszkva viszont üdvözölte a kijelentéseit.

Emmanuel Macron a The Economist brit gazdasági hetilapnak adott, és csütörtökön megjelent interjújában kijelentette, hogy a NATO "agyhalott". Úgy fogalmazott, hogy jelenleg a NATO agyhalála figyelhető meg, mert nincs semmifajta egyeztetés a stratégiai döntéseknél az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei között.

Az is mondta figyelmeztetőleg, hogy az európai országok többé nem bízhatnak meg abban, hogy az Egyesült Államok megvédi az észak-atlanti szervezetben lévő szövetségeseit. Szerinte az Egyesült Államok, Európa "nagy szövetségese" elkezdett inkább Kínára figyelni. Ez az elmozdulás Barack Obama elnöksége (2009-2017) alatt kezdődött. Donald Trumppal "egy olyan elnök van hatalmon, aki nem osztja az európai terv eszméjét, és távolodik tőle".

Erre példának hozta fel Trump hirtelen hozott múlt havi döntését az amerikai csapatok kivonásáról Északkelet-Szíriából, amiről nem konzultált a szövetségeseivel. Európa határain eközben olyan "autoritárius hatalmak" bukkantak fel, mint Törökország és Oroszország - mondta.

Stoltenberg: a NATO erős

Angela Merkel német kancellár és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyaránt visszautasította Emmanuel Macron francia elnök kijelentését. Merkel a NATO-főtitkárral közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Berlinben leszögezte, hogy Macron "drasztikus szavai" nem tükrözik az ő nézeteit a szövetségen belüli együttműködéssel kapcsolatban. "Úgy vélem, szükségtelen az ilyen túlzás, még akkor is, ha vannak problémák, és össze kell szednünk magunkat" - hangsúlyozta Merkel.

Stoltenberg szintén elutasította Macron bírálatát, s csatlakozott a német kancellár szemléletéhez. "A NATO erős" - hangsúlyozta a főtitkár. A NATO-főtitkár szót ejtett az Egyesült Államok és a többi NATO-tagállam nézeteltéréseiről is. Kijelentette: nem becsüli alá a problémákat, ugyanakkor amikor a NATO tényleges szerepéről, a kollektív védelemről van szó, a katonai szövetség az utóbbi évekhez képest mára "több tartalmat és lényegi elemet" nyújt.

Azt is elmondta, a viták ellenére az utóbbi évekhez képest Európa és Észak-Amerika szorosabb együttműködést folytat. "Az Egyesült Államok nem hagyja magára Európát, éppen ellenkezőleg befektet az európai biztonságba, több katonával, infrastruktúrával és hadgyakorlatokkal" - mondta Stoltenberg.

Moszkva üdvözölte Macron szavait

"Ezek a szavak aranyból vannak. Őszinték és a lényeget tartalmazzák. Ez a NATO jelenlegi állapotának pontos meghatározása"- írta a Facebook oldalán Marija Zaharova külügyminisztériumi szóvivő.








EZT OLVASTA MÁR?

X