Ismét nyertek a spanyol szocialisták, de a kormányalakítás továbbra is kérdéses
A parlamenti választásokat a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerte - jelentette be Isabel Celaá kormányszóvivő vasárnapi esti madridi sajtótájékoztatóján a szavazatok 94,9 százalékos feldolgozottságánál.
A nem hivatalos végeredmény szerint a jelenlegi ügyvezető kormánypártra a választók 28,6 százaléka, több mint 6,4 millióan adták le szavazatukat, ami 120 mandátumot jelent a parlament 350 fős alsóházában. Győzelme ellenére a párt rosszabbul szerepelt, mint tavasszal, képviselőik száma hárommal csökkent.
A korábbi közvélemény-kutatásoknak megfelelően második helyen végzett a konzervatív Néppárt (PP) a szavazatok 20,78 százalékával, amelyet több mint 4,7 millió választótól kaptak, és így 88 képviselőjük alakíthat parlamenti frakciót. A PP történetének legrosszabb, április választási szereplését követően most több mint hússzal tudta növelni mandátumainak számát.
Szavazatokban és mandátumokban a legtöbbet a bevándorlásellenes VOX párt erősödött; 15,12 százalékos, 3,4 milliós választói támogatással 52 mandátumot nyertek, több mint a dupláját eddigi képviselői helyeiknek. Negyedikként jutott a parlamentbe az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés 12,78 százalékkal és 35 mandátummal, hét képviselői helyet veszítve. A legnagyobb kudarcot az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt könyvelheti el, amely az eddigi harmadik legnagyobb pártból a hatodik lett. A szavazatok 6,7 százaléka 10 képviselői helyre elegendő az eddigi 57 helyett. A spanyol egységgel kampányoló pártot megelőzte a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) is, amely 13 mandátumot szerzett. A december 3-án megalakuló parlamentben most először ott lesz az újonnan létrejött baloldali Más País 3 képviselője, valamint a radikális elszakadáspárti katalán CUP két politikusa is.
Az eredmények szerint a baloldali erők 158, a jobboldali pártok tömbje 152 mandátumot tudhat magáénak. Mindez azt mutatja, hogy még nehezebb lesz a kormányalakítás, mint eddig, pedig a választások megismétléséhez is épp ez a patthelyzet vezetett. Az új törvényhozásban összesen 16 párt nyert képviseletet, köztük katalán és baszk nacionalista pártok, amelyek szerepe felértékelődhet a kormányalakítási törekvések során.
- 33188 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33190 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33191 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33192 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33193 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33193 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni