Többen meghaltak egy gyár elleni légi csapásban Tripoliban


-A A+

Légi csapás ért hétfőn egy kekszgyárat Tripoliban, tízen meghaltak, több mint harmincan megsebesültek – közölte a líbiai egészségügyi minisztérium.

A líbiai katasztrófavédelem szóvivője, Oszám Ali újságíróknak azt mondta, a sebesülteket a közeli kórházakba szállították. Az áldozatok afrikai országokból, illetve Bangladesből származó vendégmunkások.

Az északnyugat-líbiai Tripoliban székelő nemzeti egységkormány már többször vádolta az ország keleti és déli részét ellenőrző Halífa Haftar tábornokot azzal, hogy csapatai légi csapásokat hajtanak végre civil célpontok ellen. Haftar milíciái idén áprilisban indítottak offenzívát a főváros és környéke ellen, és bár a hadsereg visszaverte a támadást, a harcok továbbra sem csillapodnak.

Líbia Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt, és területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák, illetve helyi csoportok igyekeznek ellenőrzésük alá vonni.

A tábornok azzal indokolta a hadjáratot, hogy meg akarja tisztítani az országot az egységkormány által szerinte hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól, ellenfelei szerint azonban valódi célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése.








EZT OLVASTA MÁR?

X