Emelkedett az albániai földrengés halálos áldozatainak száma


-A A+

Tovább növekedett az albániai földrengésben meghaltak száma: már huszonhét áldozatról tudnak. Negyvenhat túlélőt emeltek ki szerdán a romok közül az ország partvidékén fekvő Durres és Thumana települések környékén.

A védelmi minisztérium adatai szerint hatszázötvenen sérültek meg a földrengésben.

A szomszédos országok mentőcsoportokat küldtek, hogy segítsék a kutatásban és a mentésben részt vevő helyi erőket.

A mentési munkálatokra katonákat is kivezényeltek: a földrengésben érintett településeken mintegy négyszáz katona dolgozik. A hadsereg stadionokban ideiglenes menhelyeket alakított ki a földrengés által leginkább érintett területeken, ennek ellenére sokan a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

A balkáni ország fővárosát, Tiranát és északnyugati részét kedden hajnali négy órakor 6,4-es erősségű földrengés rázta meg. Harminc év óta ez volt a legerősebb földrengés Albániában. Az amerikai földtani intézet szerint a rengés epicentruma a Tirana közelében fekvő Shijaktól 10 kilométerre északnyugatra, Thumana településnél, fészke pedig 10 kilométeres mélységben volt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök felszólította szerdán a muzulmán országokat, hogy egy adományozó konferencia keretében segítsenek Albániának a földrengés okozta károk helyreállításában. A politikus Isztambulban az Iszlám Együttműködés Szervezetének éves tanácskozásán beszélt erről.








EZT OLVASTA MÁR?

X