Megérkezett Kárpátaljára Rákóczi Ferenc Beregszászon felállítandó lovas szobra
Magyarországról Kárpátaljára érkezett kedden Rákóczi Ferenc lovas szobra, amelyet a tervek szerint december 17-én avatnak fel Beregszász központjában.
Az MTI érdeklődésére Brenzovics László, a szoborállítást Beregszász polgármesteri hivatalával közösen kezdeményező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta, hogy sikerült Magyarországról zökkenőmentesen Kárpátaljára szállítani II. Rákóczi Ferenc életnagyságú lovas szobrát, a Püspökladányban élő és alkotó Győrfi Lajos alkotását. A szobrot Beregszászon, a Budapest téren állítják fel - tette hozzá.
A KMKSZ elnöke szerint a Budapest tér - a talapzattal együtt hat és fél méter magas lovas szoborral - zarándokhely lesz egész Kárpátalja számára, hiszen II. Rákóczi Ferenc fontos történelmi személyisége mind a kárpátaljai magyaroknak, mind a ruszinoknak. A fejedelem a régióban élő valamennyi nép jogainak védelmében folytatta szabadságharcát, ezért emlékét ma is ápolják a vidéken - emlékeztetett Brenzovics László.
A Rákóczi-szobor - Beregszász első lovas szobra - talapzatát még júniusban lerakták.
- 33022 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33024 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33025 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33026 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33027 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33028 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni