Demokrata jogászok szerint lehet vádat emelni Trump ellen, egy republikánus szerint nem


-A A+

Donald Trump elnök cselekedetei elérték azt a szintet, hogy indokolt ellene megindítani az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) – mondta az amerikai képviselőház illetékes bizottságainak szerdai meghallgatásán a demokraták által meghívott három jogi szakértő, míg a republikánus törvényhozók által választott jogász ezt nem tartotta indokoltnak.

Az amerikai elnök kifogásolt ukrajnai lépéseit együttesen vizsgáló három képviselőházi bizottság – a hírszerzési, az igazságügyi és az ellenőrzési – meghallgatásaik új szakaszában már nem az ügyben közvetlenül vagy közvetve érintett diplomatákat idézték be, hanem négy jogtudós okfejtését hallgatták meg. Három a demokrata törvényhozók választottja volt, a negyedik a republikánusoké.

A demokraták által meghívott Pamela Karlan, a Stanford Egyetem, Noah Feldman, a Harvard Egyetem és Michael Gerhardt, az Észak-karolinai Egyetem jogtudósa szerint jogos, hogy az impeachment eljárás keretében vádat emeljenek Trump ellen. Az amerikai elnök erőfeszítése ugyanis, hogy rábírja ukrán hivatali partnerét, indítson korrupciós vizsgálatot politikai vetélytársa, Joe Biden demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, volt alelnök ellen, szerintük egyértelműen visszaélés a hatalommal.

Michael Gerhardt azt hangoztatta, hogy "ha ez nem indokolja az impeachment megindítását, akkor semmi sem". Úgy fogalmazott, hogy az amerikai alkotmány pontosan az ilyen jellegű "bűncselekmények" ellen nyújt védelmet. Hozzáfűzte, hogy "ha a kongresszus most szabad elvonulást enged az elnöknek, akkor a továbbiakban bármelyik elnök azt mondhatja, hogy rendben van, én is megtehetem ugyanezt, és akkor semminek nem lesz majd határa".

"Sovány bizonyítékok"

A republikánus törvényhozók választottja, Jonathan Turley, a George Washington Egyetem professzora ezzel szemben kifejtette: ő ugyan nem volt Donald Trump támogatója, nem is rá szavazott 2016-ban, de "a demokraták sietős eljárása az impeachment megindítására kudarcot vallott az elnök elleni bizonyítékok felsorakoztatásában".

"Ez az eljárás a modern kori impeachment-eljárások között a legkurtább folyamat, a legsoványabb bizonyítékokkal és a valaha volt legkorlátozottabb megalapozottsággal" – fogalmazott. Egyúttal hangsúlyozta azt is: "mindaz, amit e skandalum nyomán hátrahagyunk, nemzedékeken keresztül meghatározza majd a demokráciánkat". A jogtudós aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a bizonyítékok szűkösségét a "düh bősége" helyettesíti.








EZT OLVASTA MÁR?

X