Egy videó szerint két rakétát lőtt ki Irán az ukrán gépre


-A A+

Iránban két rakétát lőttek ki az ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó repülőgépére – jelentette kedden a The New York Times című amerikai lap egy biztonsági kamerák által rögzített, újonnan előkerült videofelvételekre hivatkozva.

A lap szerint a felvétel hiteles, és arról tanúskodik, hogy a két rakétát 30 másodperces különbséggel lőtték ki a repülőgéptől mintegy 10-12 kilométernyire lévő iráni katonai támaszpontról. A videót a Bid Kaneh iráni rakétabázishoz közeli egyik épület tetején lévő biztonsági kamera rögzítette, és kedden egy iráni felhasználó tette fel a YouTube videomegosztó csatornára. A férfit kedden – az iráni félhivatalos hírügynökség jelentése szerint – őrizetbe vették.

Az újonnan előkerült felvétel magyarázatot ad arra, hogy a gép transzpondere, válaszjeladója miért állt le másodpercekkel a második rakéta becsapódása előtt. Az eddigi információk egyetlen rakétáról, feltételezhetően a másodikról szóltak.

 

A The New York Times emlékeztetett rá, hogy egyik korábbi elemzése már alátámasztotta azt, amit Teherán később be is ismert: hogy tudniillik iráni rakétatámadás érte az ukrán gépet. A lap akkor közölte azt is, hogy a transzponder leállt azelőtt, hogy a rakéta becsapódott.

Az újonnan előkerült videofelvétel azonban igazolja a feltevést, miszerint az első csapásmérés tönkretette a radart, mielőtt – 23 másodpercre rá – becsapódott a gépbe a második rakéta is. A lap elemzése szerint a repülőgép egyik rakéta után sem zuhant le azonnal. Az új video azt mutatja, hogy az első rakétatámadás után a gép kigyulladt, de megfordult és a teheráni repülőtér felé vette útját. Percekkel később robbant fel és zuhant le.

A lap idézte Amir Ali Hadzsizadeh parancsnokot, az iráni Forradalmi Gárda légierejének egyik vezetőjét, aki szerint a rakétákat a Bid Kanehnél lévő rakétabázisról lőtték ki. Az ukrán gép fedélzetén 176 ember volt. A tragédiát senki sem élte túl.








EZT OLVASTA MÁR?

X