Koronavírus Kínában: több mint 800 fertőzött, 25 halott


-A A+

Péntekre már kilenc közép-kínai városban vezettek be közlekedési zárlatot az új koronavírus terjedésének megfékezésére, a járvány kiindulópontjának számító Hupej tartomány pedig a legmagasabb fokú közegészségügyi válsághelyzetet hirdetett.

A zárlat alá vont városok mindegyike a Vuhannak is helyet adó Hupej tartományban található, ahol a járvány decemberi kitörése óta a legtöbb fertőzöttet azonosították. A kínai pénzügyminisztérium egymilliárd jüan segélyt nyújtott a tartománynak a helyzet kezelésére. A Csangcsiang Zsipao helyi pártlap pénteki közlése szerint Vuhanban már folyamatban van egy 1 000 páciens ellátására alkalmas új kórház kialakítása, amelynek átadását hétfőre tervezik. 

A legújabb híradások szerint a vírus szerdán Hupejen kívül is áldozatott szedett: egy 80 éves férfi halt bele a fertőzés okozta betegségbe a Pekinggel szomszédos Hopej tartományban, halálának okát azonban csak egy nappal később azonosították. A férfi előzőleg két hónapon keresztül Vuhanban tartózkodott, ahol rokonait látogatta meg – írta a Hopej Zsipao című helyi pártlap, hozzátéve: a férfivel közeli kapcsolatba került 76 embert karantén alá helyezték, de egyelőre egyiküknél sem észleltek a fertőzésre utaló tüneteket. 

A főváros több lakónegyedében az ingatlanüzemeltetés felmérést tartott az ott lakók körében annak kiderítésére, hogy jártak-e a közelmúltban Vuhanban, vagy fogadtak-e onnan érkező vendéget, illetve tapasztalnak-e bármilyen, a betegségre utaló tünetet. Az üzemeltetés szájmaszkot viselő munkatársai ajtóról ajtóra járták végig a lakásokat pénteken, a holdújévi munkaszünet első napján. 

Országszerte több oktatási intézmény – egészen az óvodáktól a felsőoktatási intézményekig – bejelentette, hogy meghosszabbítják a holdújévi ünnep miatt eredetileg január végéig tartó szünetet, míg egyes iskolákban vizsga- és felvételi időpontokat halasztottak el. A Hupej tartományban működő összes tanintézmény és óvoda – egyelőre határozatlan időre – bezárt. A járvány gócpontjának számító Vuhan az ország egyik legfontosabb kutatási és felsőoktatási központja, a 11 milliós város csaknem 90 egyetemi intézménynek ad helyet. A Kínai Kosárlabda Szövetség szintén bejelentette, hogy a február elseje utánra időzített mérkőzéseket későbbre halasztják. 

Csütörtök estig Kínában 830 fertőzöttet diagnosztizáltak, míg a halálos áldozatok száma 25-re emelkedett.








EZT OLVASTA MÁR?

X