Felháborodás és gyanakvás a demokraták iowai eredményeinek késlekedése miatt


-A A+

Felháborodás és gyanakvás uralkodott el a választók és jelöltek körében amiatt, hogy a Demokrata Párt iowai szervezete kedden délutánig még mindig nem tette közzé a hétfő esti jelölőgyűlések (caucus) eredményeit.

Az iowai Demokrata Párt kedden újabb közleményben jelentette be: a választási körzetekben az eredmények továbbítására használt mobiltelefonos alkalmazások nem működtek megfelelően, ezért késik az eredmények nyilvánosságra hozatala. A pártvezetés magyarázkodásának ez a harmadik változata. Keddre virradóra ugyanis először azt mondták, hogy kézzel számolnak át minden egyes voksot, és ez lassítja a folyamatot, majd azt közölték, hogy nem érte támadás a számítógépes rendszert, és nem volt baj a telefonos alkalmazásokkal sem, csak túl sokan vettek részt a jelölőgyűléseken (caucus).

A Demokrata Párt ugyanakkor még kedden is azt közölte: „reményei szerint” sikerült minden adatot pontosan rögzíteni. A pártvezetés továbbra is tartózkodott attól, hogy közölje, pontosan mikorra várható a végleges eredmények bejelentése.

A demokraták elnökjelöltségére pályázó politikusok jó része már New Hampshire államban kampányol, ahol február 11-én lesznek az előválasztások.

Hivatalos eredmények híján azonban valamennyi demokrata párti politikus a saját kampánya által gyűjtött adatokra támaszkodva tett nyilatkozatokat. Ahogyan David Axelrod, Barack Obama volt elnök egykori tanácsadója nyilatkozta: „mindenki győztesnek érezte magát”. Hétfőn este, még Iowában, Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere azt mondta: sikerült az áttörése Iowában, az emberek megértették az ő üzenetét. Bernie Sanders vermonti szenátor bejelentette: kampánycsapata saját számításai szerint egyértelmű, hogy Iowában ő nyerte a caucusokat. Sanders adatai szerint a második helyen Buttigieg végzett, a harmadik pedig Elizabeth Warrren massachusettsi szenátor lett. Joe Biden volt alelnök - aki az egyes körzetekből érkezezett részeredmények szerint lemaradt vetélytársai mögött - úgy fogalmazott: "megtettem, amit megígértem". Elizabeth Warren szenátor kedden arra sürgette az iowai Demokrata Pártot, hogy "szedje össze magát".

A CNN hírtelevízió elemzője kétségeit fejezte ki az iowai eredmények megbízhatóságát illetően. A The New York Times című lap a választók csalódottságáról írt.

Donald Trump amerikai elnök - aki az iowai jelölőgyűléseket 96,6 százalékos támogatottsággal nyerte meg - a Twitteren „hamisítatlan katasztrófának” minősítette a demokraták jelölőgyűléseit. Az elnök így fogalmazott: „a demokrata caucus hamisítatlan katasztrófa. Semmi nem működik, pontosan úgy, ahogyan az országot irányították. Emlékezzünk csak az Obamacare (egészségbiztosítási törvény) ötmilliárd dollárért létrehozott internetes honlapjára, amelynek az összeg két százalékába kellett volna kerülnie”.








EZT OLVASTA MÁR?

X