Orosz védelmi miniszter: Törökország nemzetközi jogot sértett Szíriában


-A A+

Ankara nem teljesíti az idlíbi rendezésről Szocsiban megkötött megállapodást, a terroristák megerősített övezetei összenőttek a török megfigyelőállásokkal a feszültségcsökkentési övezet határán – jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán Moszkvában.

Konasenkov emlékeztetett arra, hogy a 2018 szeptemberében megkötött megállapodás értelmében Törökország vállalta: 15-20 kilométerre szorítja vissza a terroristákat az idlíbi feszültségcsökkentési övezet határától. Ehelyett az ENSZ által terrorszervezetként nyilvántartott Haját Tahrír as-Sám (ez az an-Nuszra Front egyik elnevezése), a Turkesztáni Iszlám Párt és a Hurrasz al-Dín északra, a török határ mellé szorította ki a mérsékelt szíriai ellenzéket – mondta.

„A terroristák megerősített övezetei a feszültségcsökkentési övezet határán összenőttek a megállapodás értelmében telepített török megfigyelőállásokkal” – hangoztatta a tábornok. A szóvivő szerint a terroristák támadásaira válaszul februárban végül a szíriai kormányhadsereg valósította meg a megállapodásban foglalt 15-20 kilométer széles demilitarizált övezet létrehozását.

Ez lehetővé tette, hogy a polgári lakosok birtokba vegyék az Aleppót Hamával összekötő M5-ös autópályát - ezt a szocsi memorandum szerint a pufferzóna létrehozásának kellett volna biztosítania -, és hogy a környező településeket ne érjék többé tüzérségi támadások - tette hozzá.

Konasenkov felhívta a figyelmet arra, hogy a hmejmími orosz katonai bázist és a vele szomszédos szíriai városokat naponta érték támadások amiatt, hogy Törökország nem hozta létre a demilitarizált övezetet Idlíbben. A szóvivő kifogásolta, hogy Ankara a nemzetközi jog megsértésével egy gépesített hadosztályt dobott át a feszültségcsökkentési övezetbe, amit „Nyugaton senki sem vesz észre”.

A tábornok emellett azzal vádolta meg a nyugati országokat, hogy a humanitárius helyzet miatt hangoztatott aggályaik ellenére nem vállalnak részt a szíriaiak segélyezésében a terroristáktól felszabadított területeken. Mint mondta, ezt csak az orosz hadsereg és a szíriai kormány teszi meg.

Erdogan Putyinhoz megy

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Moszkvába utazik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel megvitassa az Idlíbben kialakult válsághelyzet rendezésének lehetőségeit. Idlíb a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló felkelők utolsó bástyája, korábban ide szállították át családostól Aleppóból és Dúmából azokat a fegyvereseket, akik az ott elszenvedett katonai vereség ellenére sem voltak hajlandók tárgyalni a damaszkuszi kormánnyal. A térséget több dzsihadista szervezet, illetve a török támogatást élvező, mérsékeltnek mondott lázadócsoportok tartják ellenőrzésük alatt.

A szíriai kormányerők tavaly áprilisban indítottak offenzívát az északnyugati országrész visszafoglalására orosz támogatással, előrenyomulásuk december közepén vett új lendületet. Időközben a szíriai kormánycsapatok közvetlenül a török hadsereggel is összecsaptak, a harcok több tucatnyi török katona életét követelték, ami még inkább kiélezte az Ankara és Damaszkusz közötti amúgy is ellenséges viszonyt.

(Nyitókép forrás: Euronews)








EZT OLVASTA MÁR?

X