A koronavírus miatt elhalasztják az auschwitzi Élet menetét


-A A+

A koronavírus-járvány miatt elhalasztják idén az április 21-én megtartani tervezett hagyományos auschwitzi Élet menetét - tájékoztatták hétfőn a szervezők az MTI-t.

A közlemény az Élet menete nevű szervezet izraeli elnökét, Shmuel Rosenmant idézte, aki szerint a szervezők, miután egyeztettek az illetékes egészségügyi szervekkel és tisztségviselőkkel, „nehéz szívvel kénytelenek” bejelenteni a hagyományos rendezvény elhalasztását, elsősorban a számos résztvevő és a holokauszttúlélők egészségére való tekintettel. Rosenman közlése szerint a nemzetközi eseményen 110, az egész világról érkező küldöttség szándékozott részt venni. „A mi felelősségünk, hogy óvintézkedéseket tegyünk, a különféle országok hatóságai által adott iránymutatásokkal összhangban” – jelentette ki.

A közlemény szerint nem kizárt, hogy a menetet későbbi időpontban tartják meg, „figyelembe véve a globális egészségügyi körülményeket és a társadalmi igényt”.

Az Élet menete az 1988-ban kezdeményezett nemzetközi oktatási program része, a holokauszt 1951-ben létesített világnapjához kötődik.







EZT OLVASTA MÁR?

X