Horgászni és tengerparti napozásra is mentek a kijárási korlátozásokat megszegő olaszok


-A A+

Kreativitásukat bizonyítják az olaszok az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt elrendelt mozgáskorlátozás megsértése közben is, amikor hatósági ellenőrzéskor a legkülönbözőbb okokkal magyarázzák utcán tartózkodásukat az olasz sajtóban csütörtökön megjelent beszámolók szerint.

Totózni indultam – így indokolta utcán tartózkodását egy férfi, amikor a rendőrök megkérdezték tőle, miért sétál láthatóan ok nélkül. Fantáziadúsabb volt egy fiatalember válasza, miszerint a barátnője éppen akkor tette ki őt az utcára. Más elmagyarázta, hogy muszáj járnia egy keveset, mert esti séta nélkül nem tud elaludni. Egy éjjel háromkor igazolt férfi azt mondta, elromlott a mobiltelefonja, és javítani viszi.

A március 8-án bevezetett „kijárási tilalom" óta több mint egymillió olaszt ellenőriztek az utcákon és közutakon. Több mint 50 ezer személy ellen indult feljelentés, mivel ok nélkül tartózkodott közterületen, vagyis nem munkavégzés, egészségügyi vagy más súlyos indok miatt ment el otthonról. Az adatok szerint a feltartóztatottak tetemes része idős ember, aki rövid sétára indul, hogy ne legyen egész nap otthon.

A hatályos rendelkezések szerint a kiszabható bírság meghaladja a 200 eurót, de komolyabb szabálysértés esetén több hónap börtönt kockáztat a feleslegesen utcán tartózkodó. A belügyminisztérium honlapjáról letölthető formanyomtatványt sokan nem viszik magukkal, de a helyváltoztatást igazoló engedély az ellenőrzés pillanatában a rendőröktől is elkérhető, és előttük kitölthető. A tapasztalatok azt mutatják, sokakban nem tudatosodott, hogy a hamisan feltüntetett indok is büntetett.

A szicíliai Palermo városában három férfit bírságoltak meg, mivel azt mondták, kocogni indultak autóval, de egyik öltönyben és nyakkendőben volt, a másik mellett idős édesanyja ült, a harmadik pedig gyerekeit vitte valahova. A szintén déli Bariban a lakosok kilométereket tesznek meg, hogy olcsóbb üzletbe menjenek bevásárolni.

Az északi Tortonában egy férfi azt mondta, azért megy a város másik felébe vásárolni, mert egy ottani szupermarketben gyűjti a vásárlói pontokat. Riminiben egy nyugdíjas építkezést ment el megnézni, Rómában egy iskola udvarán grillpartyt tartottak, és csodálkoztak, hogy miért oszlatta fel őket a rendőrség. Mások horgászfelszerelésben mondták azt a rendőröknek, hogy munkába mennek. Volt, aki szexboltot keresett, más a tengerparton napozott. A nyitva tartó dohányboltok egyikében a tulajdonos kávéházat rendezett be a sarkon bezárt presszó pótlására pluszbevétel reményében.

A telefontársaságok adatai szerint Milánó lakosainak 43 százaléka még mindig „túl nagy távolságot" tesz meg, vagyis nem a sarki boltba megy. A részben lezárt római Leonardo da Vinci repülőtéren készült felvételek is egymás hegyén-hátán szorongó utasokat mutattak az elrendelt legalább egyméteres biztonsági távolság helyett.

Még mindig túl sokan vannak az olaszországi utcákon – mondta a Milánóba érkező kínai orvoscsoport vezetője is csütörtöki sajtótájékoztatóján. Sajtóértesülések szerint a római kormány újabb szigorító intézkedések bevezetését tervezi, köztük az utcák katonák általi ellenőrzését. Többek között betiltani készülnek a szabadtéri testedzést és a kocogást is.

 A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 







EZT OLVASTA MÁR?

X