Spanyolországban a fertőzöttek több mint egyharmada már meggyógyult


-A A+

Spanyolországban az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak több mint egyharmada már meggyógyult - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett napi adataiból.

Az azonosított fertőzések száma 4167-tel emelkedett egy nap alatt, szombaton 4830, pénteken 4576 új esetről számolt be a szaktárca. A SARS-CoV-2 vírust eddig 166 019 ember szervezetében mutatták ki.

A minisztériumi jelentés szerint 619-en hunytak el az elmúlt 24 órában a fertőzés következtében, ez ismét növekedést jelent a szombati 510 és a pénteki 605 után. A koronavírus miatt 16 972-ten veszítették életüket a dél-európai országban március 3-a óta, amikor az első igazolt halálos áldozatot bejelentették az egészségügyi hatóságok.

A gyógyultak száma 3282-vel nőtt vasárnap, 3441-gyel szombaton és 3503-mal pénteken. A járvány január végi kezdete óta 62 391-en épültek fel a fertőzésből. A legtöbb napi fertőzést már nem a fővárost is magába foglaló madridi autonóm közösségben regisztrálták, hanem Katalóniában, ahol 1043 ember koronavírustesztje lett pozitív.

Sokan újrakezdik a munkát

Spanyolországban hétfőtől elkezdenek visszatérni a munkába a nem létfontosságú ágazatokban, például az autó- vagy az építőiparban dolgozók, miután a spanyol kormány két hétre felfüggesztette ezen szektorok működését, hogy így csökkentse az emberek közötti érintkezést és a vírus terjedését.

A kabinet közzétett egy gyakorlati útmutatót a fertőzés kockázatának mérséklésére a munkavállalók és a munkáltatók számára, amelyben egyebek mellett javasolja a fokozatos ki- és beléptetést a munkahelyeken, illetve a tömegközlekedés helyett az egyéni közlekedés előnyben részesítését a munkába járáshoz, amennyiben megoldható.

A kormány nem teszi kötelezővé a szájmaszk viselését a közterületeken, viszont javasolja felvételét a tömegközlekedési eszközökön, ezért a hatóságok hétfőtől maszkokat osztanak az metrón, a vasúton és az autóbuszokon utazóknak. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint 10 millió szájmaszkot biztosítanak erre a célra.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 







EZT OLVASTA MÁR?

X