Spanyolországban ismét emelkedett a napi fertőzöttek száma


-A A+

Spanyolországban ismét emelkedett a SARS-CoV-2 vírussal fertőzöttek száma, miközben a járvány terjedése továbbra is lassul – közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója online sajtótájékoztatóján Madridban szerdán.

A tartományokból érkezett tájékoztatás alapján készült összefoglaló szerint a fertőzöttek száma elérte a 177 633-at. A hétfői 3477 és a keddi 3045 után szerdán 4978 új esetet igazoltak. Ezeken kívül 114 olyan tünetmentes esetet jelentettek Andalúziából, akiknél a most elvégzett szerológiai vizsgálat mutatta ki, hogy átestek a fertőzésen, noha tüneteik nem voltak – mondta el a járványügyi vezető. A szakember kifejtette: megnőtt a diagnosztikai kapacitás, napi 20 ezer felett van az elvégzett PCR-tesztek száma, az enyhébb tünetekkel rendelkezőket is elkezdték vizsgálni, és egyre több szerológiai teszt készül. Ezzel arányosan pedig az azonosított fertőzések további növekedése várható.

A vírus okozta Covid-19 megbetegedés 523 ember halálát okozta az elmúlt egy napban, kedden 567-en, hétfőn 510-en hunytak el. Eddig 18 579-en veszítették életüket. Szerdán 3349-cel emelkedett a gyógyultak száma a keddi 2777 és a hétfői 2336 után, a fertőzésből eddig 70 853-an épültek fel. Fernando Simon hozzátette: az elmúlt 24 órában 940-en kerültek kórházba koronavírus-fertőzés következtében, intenzív osztályra pedig 73-an. Előbbi 1,6, utóbbi 1,3 százalékos növekedést jelent. Kérdésre válaszolva elmondta: eddig 27 558 egészségügyi dolgozónál igazolták a fertőzést, többségük azonban már egészséges és újból dolgozik.

Miguel Ángel Villarroya, a hadsereg vezérkari főnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a szükségállapot bevezetése óta a katonaság naponta átlagosan 550 járványügyi feladatot végez el, példaként említette, hogy mintegy 7900 helyszínen fertőtlenítettek. A hadsereg hat repülőjárattal összesen 70 tonnányi egészségügyi eszközt szállított külföldről Spanyolországba, és mintegy 300 tonnányi felszerelés belföldi szétosztásában közreműködött.

A madridi tartományi kormány szerdától bezárta az egyik ideiglenes halottasházat, amelyet a majadahondai jégpálya területén nyitott, mivel a halálozás csökkenése miatt már nincs rá szükség. Két további átmeneti halottasház még minidig üzemel a régióban, az egyik a spanyol főváros fedett műjégcsarnokában, a másik az Igazságügyi Orvosi Intézet új, de még nem átadott épületében. A három helyszínre március 24-e óta összesen 1785 koporsót szállítottak. A madridi autonóm közösségben 6724-en hunytak el koronavírus-fertőzés miatt a járvány kezdete óta, az országban itt a legmagasabb az áldozatok száma. 49526-en fertőződtek meg és 27433-an gyógyultak meg eddig.

Spanyolországban egy hónapja szükségállapot van érvényben, amely egyelőre április 25-én éjfélig van érvényben, de újbóli meghosszabbítása várható. A kormány várakozásai szerint, ha a vírus terjedése továbbra is megfelelő mértékben csökken, akkor elképzelhető, hogy részben enyhíteni fognak a jelenlegi korlátozó intézkedéseken. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint a járvány következtében Spanyolországban 8 százalékos gazdasági visszaesés és 20,8 százalékos munkanélküliség várható ebben az évben. Az ország gazdasági növekedése tavaly 2 százalékos volt, amely meghaladta az uniós átlagot, míg a munkanélküliségi ráta 13,78 százalék volt.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 







EZT OLVASTA MÁR?

X