Az emberi jogok egyre több kihívással szembesülnek Európában az ET emberi jogi biztosa szerint


-A A+

Az emberi jogi normák vonatkozásában egyre több kihívás jelentkezik, veszélyeztetve azokat az alapelveket, amelyekre Európa az elmúlt hét évtizedben épült – jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa az éves munkáját összegző, kedden kiadott jelentésében.

Dunja Mijatovic azt írta: Európa önmaga körül forog, bizonytalan saját iránya és az önként vállalt kötelezettségeinek betartása tekintetében. Jelentésében kiemelte, az antiszemitizmus, az iszlamofóbia és a cigányellenesség riasztó méreteket öltött. A temetők meggyalázása, a vallási szimbólumot viselő emberekkel szembeni, valamint a templomok és imahelyek ellen elkövetett támadások megszaporodtak, illetve széles körben elterjedt a gyűlöletbeszéd.

Aggodalmát fejezte ki a bevándorlókkal és a menedékkérőkkel való bánásmód miatt is. Jogba ütközőnek nevezte az illegális határátlépők erőszakos kitoloncolásának általánossá váló rendszerét, valamint a határokon illegálisan átlépni próbáló emberek méltóságuktól való megfosztását célzó bánásmódot. A bevándorlók és menedékkérők ezreinek életét veszélyezteti az a rövidlátó döntés, hogy csökkentik a Földközi-tengeren végzett kutatási és mentési műveleteket – vélekedett.

Kiemelte a nemek közötti egyenlőtlenség problémáját is. Véleménye szerint lassú az előrehaladás a nemek közötti bérszakadék áthidalásában, a munkahelyeken tapasztalt megkülönböztetés kezelésében, és a nők politikai döntéshozatalban való alulreprezentált képviseletét illetően. Hozzátette a nők továbbra is ki vannak téve a „szexista gyűlöletbeszéd végtelen folyamának".

 

„A nemek közötti egyenlőség terén eddig elért eredményt néhány ultrakonzervatív csoport diskurzusa és kezdeményezései fenyegetik, amelyek célja az, hogy a nőket a hagyományos szerepekbe kényszerítsék vissza az emberi jogi normákkal ellentétben" – fogalmazott.

Szavai szerint a véleménynyilvánítás, és az egyet nem értés szabadsága szintén gyakori támadásnak van kitéve. Az emberi jogok védelmezői és az újságírók egyre több európai országban ellenséges környezetben dolgoznak. A jogszabályokat visszaélésszerűen őrizetbe vételre és büntetőeljárás lefolytatására használják, míg egyes politikai vezető nyilvános diskurzusban legitimizálta a lejárató kampányokat, a fenyegetéseket és a megfélemlítést. Aggasztónak nevezte az igazságszolgáltatás befolyásolását, és azt, hogy egyes országokban fenyegetés éri a bírákat az igazságügyi terület közérdekű kérdésével kapcsolatban kifejtett véleményük szabad kinyilvánítása esetén.

Végezetül a digitális technológiák és a mesterséges intelligencia szabályozatlan használatának az emberi jogokra, különösen a magánéletre, az egyenlőségre, valamint a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságára gyakorolt negatív hatásaira hívta fel a figyelmet. Továbbá azt hangsúlyozza, hogy a koronavírus okozta világjárvány leküzdésének ideje alatt a tagállamoknak fokozniuk kell erőfeszítéseiket az emberi méltóságot és az emberi jogokat csorbító intézkedések régóta fennálló hiányosságainak orvoslása érdekében.

(Nyitókép: Magyarellenes felirat egy aradi tömbház falán | Archív felvétel)








EZT OLVASTA MÁR?

X