Szabó Tímea: hazugság, hogy ellenzem a határon túliak támogatását
Sajtó- és személyiségi jogi pert indít az Origo és más magyarországi kormánypárti médiumok ellen Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, amiért ezek a lapok azt írták róla: nem támogatja, hogy a határon túli magyarok védőfelszerelést kapjanak.
A magyarországi ellenzéki politikus ezt a Facebook-oldalán közölte kedden. A képviselő bejelentésének előzménye az volt, hogy az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtt Szijjártó Péter külügyminiszter számolt be a koronavírus-járvány elleni védekezésről. Szabó Tímea erre szeretett volna reagálni, azonban a fideszes képviselők tapssal fojtották bele a szót.
A Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke az iránt érdeklődött, ha valóban annyi maszk érkezik Magyarországra, mint amiről a kormány beszél, hogyan fordulhat elő, hogy a miniszterelnök által is közzétett videókon rendszeresen hiányos, vagy nem megfelelő védőfelszerelésben láthatóak az orvosok és ápolók. Szabó Tímea szerint ezzel szemben folyamatosan hallani arról, hogy a határon túli megyéknek, vagy Horvátországnak és Macedóniának küld maszkokat a magyar kormány.
Ez váltott ki olyan heves reakciót a kormánypárt soraiból, amely miatt Szabó Tímea nem tudta elmondani felszólalását, Kövér László házelnök pedig nem volt hajlandó visszaállítani a képviselőnő időkeretét. Dömötör Csaba parlamenti államtitkár pedig kijelentette: szomorú, hogy vannak pártok az ellenzék padsoraiban, amelyek megtagadnák a határon túl élő magyarok koronavírus-járvány alatti segítését.
Szabó Tímea Facebook-oldalán leszögezte: hamis az az állítás, miszerint nem támogatja, hogy a határon túli magyarok védőfelszerelést kapjanak. „Az igazság ezzel szemben az, hogy mielőtt befejezhettem volna a mondatot, a fideszes képviselők – Kövér László hathatós asszisztálásával – belém fojtották a szót” – írta.
A képviselő szerint nem fejezhette be a mondatát, amelynek a másik fele eredetileg az volt: semmi baj nincs azzal, ha a kormány segít másokon, azzal viszont igen, hogy az állítólagos magyarországi 20 milliós maszkkészlet hetek óta raktárban áll, nem osztják szét, miközben a kórházak, háziorvosok és az emberek nem jutnak hozzá a megfelelő védőfelszereléshez.
„Megjegyzem, már csak azért is alattomos a fideszes képviselők inszinuációja, mert büszke vagyok arra, hogy négy nagyszülőmből hárman erdélyiek; máig emlékszem, milyen érzés volt gyerekként a Ceauşescu-rezsim alatt ételt csempészni a határon át a rokonainknak, hogy legyen mit enniük. Nem először hazudnak Orbán Viktor mamelukjai azért, hogy újabb és újabb ellenséggyártással eltereljék a figyelmet az állandó lopásaikról és arról, hogy nem segítenek az embereken” – írta Szabó Tímea.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni