Dömötör Csaba: vannak pártok, amelyek megtagadnák a határon túli magyarok segítését
A magyar Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba szomorúnak nevezte hétfőn az Országgyűlésben, hogy vannak pártok az ellenzék padsoraiban, amelyek megtagadnák a határon túl élő magyarok koronavírus-járvány alatti segítését.
Dömötör Csaba a párbeszédes Szabó Tímea napirend előtt elhangzott egyik felszólalására válaszolva kifejtette, Magyarország határain túl több millió magyar él saját akaratán kívül, akik túléltek több évtizednyi kommunizmust, alapjogaik semmibe vételét. „Most van rá lehetőség, hogy segítő kezet nyújtsunk nekik és meg is tesszük, mégpedig azért, mert összetartozunk" – jelentette ki az államtitkár, botrányosnak nevezve, hogy van olyan ellenzéki párt amely ezzel nem ért egyet. „Szégyelljék magukat!" ” zárta felszólalását Szabó Tímea felé fordulva.
A Párbeszéd társelnöke ezt megelőzően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalására reagálva arról beszélt, nem lehet tudni, hová mennek a Magyarország által beszerzett maszkok. „Ahányszor a miniszterelnök parádézik a sajtó előtt a kórházakban, a fele esetben nincsen a fogadó orvosokon maszk vagy az a sebészi maszk van, amiről az orvosok nagy része azt mondja, hogy nem sokat ér" – mondta Szabó Tímea,
Hozzátetette: viszont azt hallják, hogy Kolozs megyében 21 ezer maszkot, Maros megyében pedig 60 ezret kaptak, valamint Beregszászban, Csíkszeredában, Kovászna megyében, Zilahon, Horvátországban és Macedóniában is. „Ha olyan jól állunk az ellátottságban, akkor miért halnak meg ennyien nálunk?” – tette fel a kérdést a képviselő, de felszólalását nem tudta befejezni, mert a Fidesz-frakció hangos tapsolással belefojtotta a szót.
Mint beszámoltunk róla, a magyar kormány az RMDSZ kérésére részlegesen feloldotta az egészségügyi védőfelszerelések exporttilalmát, így a húsvéti ünnepek előtt több ezer maszkot, kesztyűt, fertőtlenítőszereket, védőruhákat és egyéb felszerelést küldött Erdélybe. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter akkor azt nyilatkozta, hogy a magyar kormány a Kárpát-medence más magyarlakta területére is juttat védőeszközöket, mintegy 600 ezer darabot.
(Nyitókép: Szabó Tímea napirend előtti felszólalása | Forrás: Képernyőmentés)
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni