Először tartott virtuális ülést a brit parlament


-A A+

Történelmében először virtuális ülést tartott szerdán a brit parlament az új koronavírus okozta járvány miatt. Az ülésen elhangzott, hogy Nagy-Britanniában már eljutott a tetőzés szakaszába járvány.

A londoni alsóházban március 25. óta először volt vitanap, amelyen Dominic Raab külügyminiszter válaszolt a képviselők kérdéseire. Raab a Covid-19 betegségből lábadozó Boris Johnson miniszterelnököt helyettesíti hetek óta. Az előző este elfogadott, egyelőre május 12-ig érvényes új eljárásrend értelmében a 650 fős alsóházi ülésteremben csak Raab, valamint a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, Sir Keir Starmer, Matt Hancock egészségügyi miniszter, Sir Lindsay Hoyle, az alsóház elnöke és néhány tucat képviselő tartózkodott, a többi képviselő videókapcsolaton keresztül, otthonról tette fel kérdéseit. Ehhez nagyméretű képernyőket helyeztek el az alsóház üléstermében.

A törvényhozókat az alsóházi elnök felszólította arra, hogy otthonaikból is megfelelő öltözékben - tehát ne például háziköntösben - vegyenek részt a virtuális ülésen. A brit parlamentben nincs elektronikus szavazás, így voksolásokat egyelőre nem tartanak.

A szerdai vitanap kizárólagos témája a koronavírus-járvány volt. Matt Hancock képviselői kérdésre válaszolva elmondta: Nagy-Britanniában a járvány már eljutott a tetőzés szakaszába, és innentől az újonnan kiszűrt fertőzéses esetek számának csökkenése várható. Az egészségügyi miniszter közölte: ebben döntő szerepe lesz, hogy a kormány hamarosan tömeges mértékben kiterjeszti azoknak a felkutatását, akik a koronavírus-szűréseken fertőzöttnek bizonyuló páciensekkel a szűrés előtt kapcsolatba kerültek. Hancock elmondta: nemsokára elkészül az ezt lehetővé tévő alkalmazás, amelyet az állami egészségügyi szolgálat (NHS) használ majd. A miniszter kijelentette: továbbra is az a kormány célja, hogy a hónap végéig százezerre emelkedjen a koronavírus-szűrések napi száma Nagy-Britanniában. Hozzátette: jelenleg napi 40 ezer szűrés elvégzésére van kapacitás, de a kormány a korábban kidolgozott terveknél így is előbbre tart a szűrési kapacitások fejlesztésével.

Nagy-Britanniában a legutóbbi adatok szerint több mint 17 ezren haltak meg a SARS-CoV-2 koronavírus okozta Covid-19 betegségben.

A brit kormány naponta közölt halálozási statisztikájában a kórházakban elhunyt koronavírus-fertőzött betegek száma szerepel. A Financial Times szerdai kiadásában ugyanakkor közölte: saját extrapolációs modellszámításai - amelyekhez a brit statisztikai hivatal (ONS) teljes halálozási összesítését használta - azt mutatják, hogy a Covid-19 járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak tényleges száma 41 ezer körül lehet. A londoni üzleti napilap közölte azonban azt is, hogy számítási alapján a járvány okozta halálesetek számát mutató görbe már április 8-án tetőzött, és azóta a halálozási ráta fokozatosan lefelé tart, annak ellenére, hogy a napi halálozási statisztikákban még előfordul egy-egy kiugró növekedés.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja







EZT OLVASTA MÁR?

X