Spanyolországban öt hét után először 300 alá csökkent az áldozatok száma


-A A+

Spanyolországban öt hét után először 300 alá csökkent az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak a száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

A tartományok napi jelentéséből készült összefoglaló szerint az elmúlt 24 órában 288-an haltak meg, 90-nel kevesebben mint szombaton, és 79-cel kevesebben mint pénteken. Az igazolt fertőzöttek közül eddig 23 190 ember hunyt el. A napi gyógyult esetek száma stabilan háromezer felett van napok óta, vasárnapra 3024-gyel emelkedett a számuk a szombati 3353 és a pénteki 3105 után, és összesen elérte a 98 732-t.

A szaktárca tájékoztatójában vasárnap csak azoknak a fertőzötteknek a számát közölte, akiket a legmegbízhatóbbnak tartott, orr- és garatváladékból vett minta felhasználásával készített PCR-tesztek bizonyítottak. Ezzel a módszerrel az elmúlt egy nap során 1729 pozitív esetet szűrtek ki, míg a járvány kezdete óta 207 634 fertőzést igazoltak.

A minisztérium szombati összesítésében a regisztrált fertőzések száma még több, összesen 223 759 volt, amelyből 17 854 esetet szerológiai vizsgálattal azonosítottak. Az eljárás a vírussal szemben képződött ellenanyagokat mutatja ki a vérből. A szaktárca szerint mivel jellemzően már lezajlott fertőzéseket igazol, ezek nem tekinthető új eseteknek.

Mi kell a tilalmak feloldásához?

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi online sajtótájékoztatóján Madridban elmondta, hogy amennyiben a járvány terjedésének lassulása továbbra is hasonló mértékben folytatódik, nem lesz akadálya a járványügyi korlátozások további enyhítésének. Erre vonatkozó javaslatait a szakértői testület átadta a kormánynak - tette hozzá a járványügyi vezető.

Mint mondta, a tilalmak feloldásához biztosítani kell, hogy az egészségügyi rendszer képes legyen megfelelően reagálni a járvány ismételt erősödése esetén, továbbá készen kell állni az enyhítő intézkedések hatásának nyomon követésére. Kórházi és alapellátási szinten is tesztelni kell, és szükséges, hogy minden gyanús esetet észlelni tudjanak.

Javasolták még egyebek mellett a kormánynak az intenzív terápiás ágyak számának megduplázását az ország kórházaiban, valamint tartalék képzését a koronavírus-járvány elleni védekezésben szükséges egészségügyi felszerelésekből és gyógyszerekből.

Kimehettek az utcára a 14 év alatti gyerekek

A járványügyi intézkedések első enyhítéseként vasárnap, hat hét után először, kimehettek az utcára a 14 év alatti gyerekek. Felnőtt kísérettel naponta egy órát lehetnek a szabadban, otthonuktól legfeljebb egy kilométeres távolságra. A játszóterek használata továbbra is tilos.

Pedro Sánchez miniszterelnök szombat esti sajtótájékoztatóján kilátásba helyezte, hogy május másodikától mindenki újra kimehet a szabadba sétálni és sportolni, ugyanis 43 napja csak a munkába járás, bevásárlás, kutyasétáltatás miatt lehet az utcán tartózkodni.

A spanyol kormány jövő keddi ülésén tárgyalja és nyilvánosságra hozza a járványügyi intézkedések enyhítésére vonatkozó menetrend tervezetét. Remélhetően május második felében "a lehető legnagyobb elővigyázatossággal", lassan és fokozatosan elkezdhetik feloldani a korlátozásokat - mondta a kormányfő.

Spanyolországban március 15-e óta van érvényben a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapot, amelyet a parlament szerdán meghosszabbított május 9-én éjfélig.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja. 







EZT OLVASTA MÁR?

X