Koronavírus: a határ két oldalán rekedt szerelmeseknek kér segítséget egy magyar nő


-A A+

Léphessék át a szlovák-magyar határt a vesztegzár miatt szétszakított családtagok és szerelmespárok, kéri több ezer aláírót toborzó petíciójában egy magyar nő, olvasható a ma7.sk portálon.

A Dél-Komáromban élő magyar állampolgár, Dala Orsolya április 21-én indította a szlovák miniszterelnöknek, Igor Matovičnak címzett online petíciót, amelyet csütörtök délutánig közel 3 ezren írtak alá. A kezdeményező saját problémájából indult ki, ugyanis észak-komáromi szlovák állampolgár kedvesével március közepe óta nem találkozhatott, de úgy véli a helyzet sok más embert is érint, akiknek a határ egyik oldalán van az állandó lakhelye, de a másik oldalon dolgoznak vagy tanulnak.

A petíció szövegében az áll, hogy a szétszakított rokonok, párok határátlépése nem jelentene nagyobb egészségügyi kockázatot, mint azoké, akik a megfelelő igazolások birtokában naponta ingázhatnak a határ túloldalán levő munkahelyükre. Az aláírók ugyanakkor vállalják, hogy kizárólag szeretteikkel találkoznak, és nem mennek máshová, csak egy bizonyos megadott címre.

A petícióra április 29-én érkezett válasz, amely szerint a szlovák hatóságok fontolóra veszik a javaslatot.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.
(Címlapfotó: Adobe Stock Photo)
 







EZT OLVASTA MÁR?

X