Az MKP is tiltakozik Iohannis magyarellenes nyilatkozata miatt


-A A+

A pozsonyi román nagykövetségnek küldött levélben fejezte ki tiltakozását a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) Klaus Iohannis román államfőnek a székelyföldi autonómiatervezet kapcsán tett magyarellenes nyilatkozata miatt – közölte az MTI-hez eljutatott közleményében pénteken a felvidéki magyar párt.

A levélben az MKP határozottan elítélte, cinikusnak, felelőtlennek és veszélyes manipulációnak minősítette a román köztársasági elnök nyilatkozatát, amelyben Iohannis a Székelyföld autonómiastatútumának hallgatólagos elfogadása miatt azzal vádolta a román ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy az „odaadná Erdélyt a magyaroknak".

Az Őry Péter ügyvivő elnök által jegyzett levélben az MKP ugyanakkor szolidaritását fejezte ki „a romániai magyar közösséggel, Románia minden felelős polgárával és politikai szereplőjével, illetve a veszélyes manipulációba szintén bevont Magyarország kormányával".

 

Őry Péter rámutatott: „Iohannis kirohanása a felvidéki magyarok számára a legrosszabb, meciari-slotai »országlást« idézi, amikor nemcsak egy nemzeti közösséget bélyegezett meg az állami vezetés, hanem a velük szolidáris, demokratikus szlovák közszereplőket is". A mérgező, kisebbség- és Magyarország-ellenes retorika használata rendkívüli társadalmi instabilitást okozó vészhelyzet esetén beláthatatlan következményekkel járhat – hangsúlyozta a politikus.

Hozzátette: az MKP bízik abban, hogy Szlovákiához hasonlatosan Romániában is kiszorulnak a közéletből „azok a politikai kalandorok, akik önös érdekeiktől elvakulva nem képesek a társadalmi béke megőrzésének minimális garantálására sem".

(Nyitókép: Őry Péter | Fotó: kulhonimagyarok.hu)








EZT OLVASTA MÁR?

X