Támadásra készülő dzsihadistát vettek őrizetbe Barcelonában


-A A+

Terrortámadásra készülő dzsihadistát vett őrizetbe Barcelonában a spanyol csendőrség pénteken.

A hatóság tájékoztatása szerint lakhelyén ütöttek rajta a marokkói állampolgárságú férfin, akit már jó ideje figyeltek a nyomozók, miután internetes tevékenysége szembetűnő radikalizálódást mutatott. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet nyíltan támogató férfi célpontokat keresett a katalán fővárosban, hogy merényletet hajtson végre - közölték a csendőrök. Az őrizetbe vett dzsihadistáról legkevesebb négy éve rendelkeznek információkkal, ám eddig nem tartották veszélyesnek. A koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások bevezetését követően figyeltek fel viselkedésének "szembetűnő és aggasztó" változására, ezért döntöttek elfogása mellett.

Az akciót nemzetközi támogatással, a marokkói hatóságok és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közreműködésével hajtották végre.

A dél-európai országban több mint két hete vették őrizetbe az Iszlám Állam egyik legkeresettebb terroristáját a dél-spanyolországi Almeríában. Sajtóértesülések szerint egy brit rapperről van szó, aki Irakban és Szíriában is harcolt.

Spanyolországban 2017. augusztus 17-én és 18-án hajtottak végre dzsihadista támadást. A barcelonai és cambrilsi gázolásos merényletekben tizenhatan meghaltak, és több mint 150-en megsérültek, köztük egy magyar állampolgár is.








EZT OLVASTA MÁR?

X