Kárba veszhetnek a járványellenes erőfeszítések a WHO szerint


-A A+

Kárba veszhetnek a koronavírus-járványt megfékezni hivatott erőfeszítések, ha az emberek kiábrándulnak a hivatalos szervek útmutatásaiból – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója csütörtökön Koppenhágában.

„A vészhelyzeti fásultság fenyegeti az értékes eredményeket, amelyeket elértünk ezzel a vírussal szemben. A hatóságok iránti bizalmatlanságról szóló jelentések és az összeesküvés-elméletekben való gondolkodás szítják a társadalmi és fizikai távolságtartás elleni mozgalmakat” – hangsúlyozta Hans Kluge. „A bizalmatlanság, az intézkedésekkel szembeni ellenállás, a Covid-19 megfékezését szolgáló viselkedési szabályok megváltozásának semmibevétele olyan útra térít minket, amelyen egyikünk sem akar végigmenni” – fogalmazott Kluge.

Hozzátette, hogy ugyanakkor vannak olyan emberek is, akik eltúlozzák az óvatosságot, korlátozva ezzel társadalmi érintkezésüket és hozzáférésüket az egészségügyi ellátórendszerekhez. A WHO regionális igazgatója aláhúzta, hogy a járvány terjedésének lassulásával sem szabad az önteltség csapdájába esni, ébernek kell maradnunk. Ezzel összefüggésben felidézte, hogyan jelentkeztek újabb járványgócok a közép-kínai Vuhanban és Dél-Koreában, ahol a vírus egy időre eltűnt. Mint mondta, ez figyelmeztetés volt arra, hogy a vírus újabb felbukkanásának veszélye nem múlt el.

A WHO európai régiójában észlelték a Covid – 19 betegségben világszerte elhunytak 56 százalékát, vagyis mintegy 160 ezer halálesetet – mondta Kluge. A térségben 1,78 millió fertőzöttet azonosítottak, ami globálisan 43 százaléknak felel meg. Kluge megjegyezte azt is, hogy Nagy-Britannia, Oroszország és Spanyolország azon tíz állam közé tartozik, ahol a legtöbb fertőzöttet regisztrálták az utóbbi 24 órában.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 







EZT OLVASTA MÁR?

X