Román állampolgárok Magyarországra való beutazásának feltételei


-A A+

FRISSÍTVE: Az elmúlt hetekben több olvasónk is kérdezte, hogy a koronavírus-járvány terjedése elleni óvintézkedések tükrében milyen feltételekkel lehet belépni Magyarország területére. Az alábbiakban a magyar rendőrség honlapján közreadott tájékoztatás alapján próbálunk választ adni.

A magyar rendőrség a honlapján közzétette a szomszédos országok állampolgáraira vonatkozó beutazási feltételeket, mi ebből csak a román állampolgárokra vonatkozó táblázatot emeltük ki. Az előírások vonatkozhatnak – bár külön nem említik őket – a kettős állampolgárokra is, akár rendelkeznek magyarországi lakcímmel, akár nem: a táblázat első sora alapján kéthetes elkülönítésbe kell vonulniuk, hacsak nem határ menti ingázó munkavállalók vagy esetleg hivatásos tehergépkocsi sofőrök.

Fontos tudnivaló, hogy a román állampolgároknak, amikor hazatérnek külföldről, kötelező módon házi elkülönítésbe kell vonulniuk (kivéve az ingázóknak, kamionsofőröknek, pilótáknak, hajólegénységek tagjainak, diplomatáknak, orvosoknak stb.), tehát ezt figyelembe véve tervezzen mindenki utazást.

 

Román állampolgár beutazhat, ha:

14 napos hatósági házi karanténra kötelezett:

Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult

Igen
Magyar állampolgár családtagja Igen

Nemzetközi jog alapján kiváltságokkal és mentességekkel rendelkezik

Nem

Ingázóként munkáltatói igazolás birtokában vagy egészségügyi ellátási céllal a határtól számított 30 km-en belül

Nem

Az agrárágazat munkaerőigényének biztosítása céljából

Igen

Felsőfokú intézmény által kiállított iskolalátogatási formanyomtatvány birtokában

Igen

Tranzitálási céllal a kijelölt határátkelőhelyeken

Nem, de a kijelölt tranzitútvonalakat nem hagyhatják el

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről történő továbbutazási céllal

Nem, de a kijelölt tranzitútvonalakat nem hagyhatják el

Nemzetközi teherforgalomban közlekedő gépjármű vezetőjeként

Nem

Sürgős esetben méltányossági eljárást kérhetünk

Magyarország kolozsvári főkonzulátusa a múlt héten közzétette a Magyarország területére való beutazáshoz szükséges méltányossági kérelmet, illetve minden olyan fontos tudnivalót, amely a magyar határ átlépéséhez szükséges.

Méltányossági kérelmet kizárólag a Rendőrség ügyintézési portálján, a következő linkre kattintva lehet benyújtani: https://ugyintezes.police.hu/web/guest/uj-ugy-inditasa/

Itt az Államhatáron történő beutazáshoz méltányossági kérelem menüpontot (a legalsó ikon) kell kiválasztani. Ezt követően lehetőség van ügyfélkapuval/cégkapuval rendelkezők számára az azonosításra, de korábbi ügyfélkapus regisztráció nélkül is benyújtható a méltányossági kérelem.

 

A méltányossági kérelmet nem csupán az érintett, hanem törvényes képviselője vagy meghatalmazottja is benyújthatja. Közeli hozzátartozók esetén elegendő egy kérelmet benyújtani. A kérelemben – ahogy eddig is – rögzíteni kell a határátlépés célját, azaz a különös méltánylást jelentő okot, és minden releváns adatot, illetve, ha van, csatolni kell az alátámasztó dokumentumot.

Különös méltánylást jelentő oknak tekinthető:

  • bírósági, hatósági eljárásban részvétel;
  • olyan üzleti tevékenység, amelyet kormányzati szerv megbízásából végez;
  • egészségügyi ellátás igénybevétele;
  • tanulói jogviszony alapján fennálló vizsgakötelezettség;
  • fuvarozáshoz kapcsolódóan a fuvar indulási helyére való utazás, illetve az ilyen munkavégzést követően hazautazás;
  • közeli hozzátartozó temetése.

A formai hibás, nem magyar nyelvű, nem kellően alátámasztott kérelmek érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek. Az alátámasztó dokumentumok eredeti példányát a határátlépéskor be kell mutatni.








EZT OLVASTA MÁR?

X