A görögök többsége szerint tesztelni kellene a turistákat beutazás előtt
A görögök szinte 90 százaléka úgy véli, hogy tesztelni kellene koronavírusra a turistákat, mielőtt beutaznak az országba, derült ki az ALCO felméréséből az EFE spanyol hírügynökség szerint. Görögország hétfőtől, június 15-től nyitja meg a turistaszezont, Athén és Thesszaloniki mintegy 30 országból fogad repülőjáratokat, köztük Romániából is.
Görögország eddig az egyik legkevesebb, 180 koronavírussal kapcsolatba hozható halálesetet regisztráló európai ország volt. A járványgörbe lefele ívelt az országban, négy nap alatt viszont százzal nőtt az új fertőzöttek száma, ezekből pedig 30 külföldről érkezett személy volt.
Amennyiben megnő a fertőzöttek száma, Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök nem zárja ki, hogy visszakozzon a korlátozások enyhítését illetően. A hatóságok nemrég két hónapra bezártak, és 20 ezer eurós bírsággal sújtottak egy bárt Mykonos szigetén, az Égei-tenger egyik népszerű üdülőhelyén, mert a vendéglátók a távolságtartás szabályaira fittyet hányva bulit szerveztek.
A felmérésből az is kiderül, hogy a görögök 70 százaléka szerint gazdaságélénkítő intézkedésekre lenne szükség.
(Címlapfotó: Agerpres/EPA)
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni