Izraelben folyamatosan emelkedik az új koronavírusos fertőzöttek száma


-A A+

Izraelben folyamatosan emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, csütörtökön - április óta először - több mint 200-at diagnosztizáltak egy nap alatt, de a súlyos esetek száma egyelőre alig nőtt - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.

Az ismert fertőzések magas száma mellett egyre több tesztet is végeznek, csütörtökön 17 212 embernél vizsgálták a koronavírus esetleges jelenlétét az egészségügyi minisztérium jelentése szerint. A "koronakabinet" az Izrael déli részén található beduin városokban és Tel-Aviv déli, sok külföldi munkavállaló lakta részeiben helyi zárlatok bevezetéséről is tárgyalt, miután ezeken a helyeken találták a legtöbb friss koronavírus-fertőzöttet.

Bár már két hete folyamatosan nő az új esetek száma, a súlyos betegek egyelőre mégsem lettek sokkal többen. Az egészségügyi minisztérium leköszönő igazgatója, Móse Bar Szimantov a 12-es kereskedelmi tévében úgy nyilatkozott, hogy szerinte másfél hónap múlva jelenhetnek meg az izraeli kórházakban jelentős számban a kritikus esetek.

A kormány egyelőre csak figyeli a helyzetet, nem döntött a gazdaságnak komoly károkat okozó korlátozások visszaállításáról, de fokozza a figyelmeztető hirdetéseket és a kötelező óvintézkedések végrehajtásának ellenőrzését. Benjámin Netanjahu miniszterelnök csütörtök esti televíziós beszédében a szabályok betartására szólított fel. A helyi média szerint viszont alaposan aláásta az intézkedések hitelességét, hogy azokat Netanjahu, Reuven Rivlin államelnök és számos miniszter és képviselő sem tartja be. Tovább rombolta az egészségügyi minisztérium tekintélyét, hogy kiderült: Itamár Grottó igazgatóhelyettes a karantén mellőzését engedélyező igazolást adott egy helyi milliárdosnak, Teddy Szaginak, aki néhány napja magánrepülőgépével Ciprusról Izraelbe utazott, majd engedélyének birtokában a reptérről egyenesen egy tel-avivi tetőteraszon tartott hatalmas házibuliba sietett.

Izraelben a koronavírus megjelenése óta 18 701 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, akik közül 15 288-an már meggyógyultak. Jelenleg 24-en vannak lélegeztetőgépen, az ismert halálos áldozatok száma 300.








EZT OLVASTA MÁR?

X