Koronavírus: egyre nagyobb a baj a szomszédban


-A A+

Ukrajnában ismét rekordot döntött az újonnan azonosított koronavírusos betegek száma, amely a járvány kitörése óta először haladta meg a 800-at - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket csütörtökön az egészségügyi minisztérium is megerősített.

A közölt adatok alapján az azonosított fertőzöttek száma egy nap alatt 829 új esettel 34 063 nőtt, az elhunytaké 23 újabb halálos áldozattal 966-ra emelkedett, miközben eddig 15 447-en gyógyultak meg a betegségből, közülük 504-en az elmúlt napon. Ezzel szerdán egy héten belül harmadszorra döntötte meg a korábbi rekordot az új fertőzöttek száma. A megelőző napon 758 új esetet vettek nyilvántartásba és rekord számú halálesetet, 31-gyet jelentettek, ezelőtt pedig péntekről szombatra jegyeztek fel 753 új beteget. Tavasszal a fertőzöttek napi növekménye még 300 és 500 közötti volt Ukrajnában.

Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy az elmúlt napban 21 204 tesztet végeztek el az országban, ebből 12 106 PCR-tesztet és 9098 antitestszűrést.

Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese csütörtöki tájékoztatóján kijelentette, hogy az utóbbi időben Ukrajnában olyan jelentős mértékben nőtt meg koronavírus-fertőzések száma, amely meghaladja a világ átlagát. Magyarázata szerint ennek oka a karanténkorlátozások enyhítése és nem az, hogy több tesztet végeznek. Emlékeztetett arra, hogy egyebek mellett nemrég újraindult a metró a nagyvárosokban és más közösségi közlekedési eszközök, valamint kinyitottak az óvodák. "Ezt követően, figyelembe véve az inkubációs periódust, a betegek száma növekedni kezdett" - fogalmazott.

A legtöbb új beteget előző nap megint a nyugati országrészből jelentették, Lviv megyéből 171-et, Kárpátaljáról 74-et és Rivne megyéből 73-at. Kárpátalja megyében a minisztérium adatai szerint eddig 1882 fertőzöttet azonosítottak. Az elhunytak száma öt újabb halálos áldozattal 51-re emelkedett, miközben eddig 772-en győzték le a kórt.








EZT OLVASTA MÁR?

X