Pisztolyt, pénzt és aranyrudakat fotóztak a bolgár miniszterelnök hálószobájában
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szerint politikai ellenfelei lejárató kampányt indítottak ellene. Ezt a kormányfő szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be, amelyen a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) kormánypárt vezetősége is részt vett.
A miniszterelnök bejelentésének apropóját a hálószobájában készült felvételek szolgáltatták, amelyeket az interneten tettek közzé. A fényképeken egyebek között az alvó kormányfő látható, illetve az éjjeliszekrényén egy pisztoly, egy nyitott fiókban pedig egy köteg készpénz és aranyrudak.„Rettegéssel teli életre kényszerítenek, és azt akarják, hogy feladjam. De a július nagyon fontos hónap (az ország stratégiai terveinek megvalósítása, a bankunióba, aztán pedig az eurózónába történő belépés szempontjából) nem riadok vissza, nem állok le” – jelentette ki Boriszov, aki szerint mindez aggasztja ellenlábasait, és ezért kompromittálni akarják.
„Céljuk, hogy lelkileg, és később talán fizikailag is megtörjenek. Aggódom, hogy éjszakai nyugalmam során védtelen vagyok. Hogyan tudtak alvás közben lefényképezni? Ez lenne a demokrácia?” – kérdezte felindultan a kormányfő.
Hangsúlyozta, hogy politikai ellenfelei akarják eltávolítani a hatalomból. Mint mondta, először a vezért akarják félrerakni, aztán a GERB kormánypártot tennék tönkre. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a lejárató kampány kitervelői az egykori szovjet állambiztonsági szolgálat (KGB) tankönyveiből meríthettek ihletet az akcióhoz. Boriszov szerint személye azután vált kellemetlenné, hogy országát az euroatlanti közösségbe vezette.
Boriszov több riválisát is név szerint említette, köztük Bulgária oroszbarát elnökét, Rumen Radevet is. Azt állította, hogy éppen a pilótából lett államfő volt az, aki azt a drónt irányította, amely időnként a rezidenciája felett körözött.
Az interneten megjelent felvételek miatt az ügyészség és az állami őrszolgálat belső vizsgálatot indított.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni