Magyar miniszter: folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése


-A A+

 

Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásgyűjtése - hívta fel a figyelmet a magyar igazságügyi miniszter csütörtök este a Facebook-oldalán.

Varga Judit azt írta: az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendeletmódosítást. A módosítás - többi között - a SZNT nemzeti régiókról szóló kezdeményezését is érinti. Így - mint fogalmazott - "a koronavírus-járvány miatt ellhetetlenül aláírási folyamat" a kiesett idővel meghosszabbodik.

Varga Judit kiemelte: a példaértékű összefogásnak köszönhetően már több mint egymillió uniós polgár támogatását élvezi a kezdeményezés. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az 1 millió aláírás kritériuma mellett azt a feltételt is teljesíteni kell, mely szerint a tagállamok negyedében meghatározott számú aláírást kell elérni.

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország - Magyarország, Románia és Szlovákia - tudta felmutatni a jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot.

Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése! A koronavírus-járvány sem szabhatott gátat a nemzeti...

Közzétette: Varga Judit – 2020. július 9., csütörtök

Az Európai Parlament csütörtökön jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére és ellenőrzésére vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását célzó európai bizottsági javaslatot. Az új szabályok szerint a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal hosszabbítják meg az aláírások eredeti gyűjtési időszakát azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében az 2020. március 11-én már folyamatban volt.

Az SZNT hivatalos döntésre vár

Mint ismert, korábban az SZNT az aláírásgyűjtés meghosszabbítását kérte az Európai Bizottságtól. Brüsszeltől június 17-én azt a választ kapták, hogy május 7-től számítva javasolták az aláírásgyűjtés meghosszabbítását hat hónappal, de ezt még az EP-nek és a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia, ezért fennáll a lehetősége, hogy egy negatív döntés esetén kárba vesznek az aláírások.

Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő akkor ezt úgy értelmezte, hogy az SZNT előtt zöld jelzés áll a munka folytatására, mert „ha az EB valamiről azt mondja, hogy lehet, akkor az nem jogellenes”. Június 19-én az Európai Parlament nagy többséggel is megszavazta Vincze javaslatát a hosszabbításról, s ezután az EP-képviselő arra kérte a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy ne veszélyeztesse a nemzeti régiókért összegyűjtött több mint egy millió aláírást azzal, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament kedvező döntése után még mindig nem indította újra az aláírásgyűjtést.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke akkor erre közleményben reagált: azt írta, amíg nem látnak hivatalos döntést a hosszabbításról, nem tartják jogszerűnek az aláírásgyűjtést folytatását, és attól tartanak, hogy veszélybe sodorhatják az egész kezdeményezést és az eddigi eredményeket. A nemzeti tanács elnöke június 24-én, szerdán nyílt levelet intézett Vincze Loránthoz, amelyben azt írta többek között, hogy tudomásul vették az Európai Parlament kedvező döntését, de azt az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia, amire legközelebb júliusban kerülhet sor, ekképpen úgy értékelik, hogy „jelenleg tehát az ígért hosszabbítás csak egy jogalkotási folyamat tárgyát képező tervezet”.








EZT OLVASTA MÁR?

X