Jövő héten derül ki, hogy lezárja-e ismét a határait Magyarország


-A A+

A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba – hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken, a közmédiának nyilatkozva.

Lakatos Tibor hozzátette: leginkább olyan környező országokból került be a vírus, ahol emelkedett a fertőzések száma. Azt mondta: az operatív törzs csütörtöki ülésén tárgyalták meg a szomszédos országokban kialakult helyzetet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azt a feladatot kapta, hogy állítsanak össze egy javaslatcsomagot, hogy milyen intézkedésekkel tudják megakadályozni a vírus terjedésének újabb felfutását. Úgy tudja, ezt a javaslatcsomagot Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén áttanulmányozza, és a jövő héten várhatóak különböző intézkedések.

A több országban ismét felerősödő koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a magyar kormányfő péntek reggel a Kossuth rádióban arról beszélt, Magyarország egy csatát megnyert, a fertőzés első nagy hullámát sikerült letörni. Az ország biztonságos, de a vírus külföldről való behurcolása ellen védekezni kell.

Több környező országban ugyanis, Horvátországban, Szerbiában, Romániában és Szlovéniában is növekedőfélben van a fertőzöttek száma, és "ami Európában történik, az ránk is hatással van" - mutatott rá Orbán Viktor. Megjegyezte, az operatív törzs vizsgálatai szerint minden egyes újabb hazai fertőzésnél megtalálható valamilyen külföldi "mozzanat".

Kell itthon újabb szigorításra számítani, csak még nem tudni, milyenre - mondta. Közölte, az operatív törzs péntek délig kapott határidőt, hogy javaslatot tegyen a behurcolás elleni védekezés ügyében, és "ma, holnap döntéseket tudunk hozni".








EZT OLVASTA MÁR?

X