Csekély előnnyel vezet Andrzej Duda az exit poll felmérések szerint


-A A+

Csekély előnnyel vezet a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával indult jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester előtt - derül ki az urnazárást követően közzétett első exit poll felmérésekből.

A felmé rések szerint Duda a szavazatok 50,4 százalékát szerezte meg kihívójával, Trzaskowskival szemben, aki a voksok 49,6 százalékát tudhatja magáénak.

"Soká éljen Lengyelország! Hetven százalékos részvételi aránnyal győzni az elnökválasztáson valami hihetetlen. Meghatódtam. Köszönöm honfitársaim" - hangoztatta Duda a fővárostól, Varsótól 60 kilométerre északra található Pultusk városában egy rendezvényen a támogatói előtt, miután az exit pollt közzé tették. A hivatalban lévő elnök a kihívójának, Trzaskowskinak is gratulált az eredményéhez. "Mondtuk, hogy szoros lesz és az is lett. Meggyőződésem azonban, hogy győzni fogunk" - jelentette ki Trzaskowski Varsóban nyilatkozva. Hozzátette, hogy most pontosan meg kell számolni a leadott szavazatokat.

Az Ipsos közvéleménykutató-cég szerint a választói részvétel várhatóan elérte a 68,8 százalékot. Az Ipsos által készített exit poll hibahatára 2 százalékpont. A szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló előrejelzést mintegy ötszáz szavazóhelyiségben végezték el. Az első hivatalos eredmények a lengyel országos választási bizottság (PKW) szerint legkorábban hétfőn este, vagy keddre virradóra várhatók.

A június 28-i első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit a szavazók 30,5 százaléka támogatta. Megfigyelők számítottak arra, hogy a második fordulóban szoros lesz az eredmény, a két politikus ugyanis kilenc másik jelöltet szorított ki a versenyből, és számíthattak az ő támogatóik szavazatára is.








EZT OLVASTA MÁR?

X