Franciaországban több száz koronavírus járványgóc van
Franciaországban 400-500 koronavírusos járványgócot tartanak jelenleg nyilván és ellenőrzés alatt az egészségügyi hatóságok, de nem fenyeget második hullám - mondta hétfőn Olivier Véran egészségügyi miniszter, miközben a kormány az egész országban kötelezővé tette a maszkviselést a nyilvános zárt helyeken.
"A járvány erősödésének aggasztó jeleit érzékeljük az országban" - ismerte el a tárcavezető.
A Covid-19 fertőzés legfőbb járványgócai (ami legalább három fertőzöttet jelent) az ország nyugati részén, Mayenne megyében és Bretagne-ban találhatók, amely területeket szinte teljesen megkímélt a járvány tavasszal, amikor elsősorban a párizsi régióban és az ország északkeleti részén voltak túlterheltek a kórházak. Szakértők szerint arról van szól, hogy a vírusnak az első hulláma csak most éri el az ország gyérebben lakott nyugati területeit. "Nagyon messze vagyunk még a második hullámtól" - vélte az egészségügyi miniszter.
A reprodukciós ráta országos átlagban július eleje óta ugyanakkor meghaladja az 1-et, jelenleg 1,2, ami azt jelenti, hogy száz koronavírus-fertőzött legalább 120 másik embernek adja tovább a Covid-19 betegséget okozó vírust, azaz a vírus terjedése gyorsul. Az általános karantén március közepi bevezetésekor a mutató 3,3, a feloldásakor 0,5 volt.
Az elmúlt héten Bretagne-ban ugrott meg leginkább a reprodukciós ráta (2,6) több járványgóc feltárása miatt, a helyzet viszont az egészségügyi hatóságok szerint nem ad okot aggodalomra, mert a vírus terjedése továbbra is "gyenge". A vírus erősödésének első jelei miatt a kormány azonban hétfőtől kötelezővé tette a maszkviselést a nyilvános, de zárt helyeken (üzletekben, hivatalokban, bankokban, postán, zárt piacokon, mozikban). A szabálysértők 135 eurós pénzbírsággal sújthatók. A tömegközlekedési járműveken már május óta kötelező a maszkviselés. Az üzletekben viszont eddig csak ajánlott volt, ahogy a munkahelyeken is a munkáltatók dönthettek a szabályozásról.
A Covid-19 fertőzésben több mint 30 ezren vesztették életüket Franciaországban. A kórházi betegek száma viszont továbbra is egyenletesen csökken, de még több mint 6 ezer fertőzöttet ápolnak egészségügyi intézményekben, közülük több mint négyszázan vannak lélegeztetőgépre kapcsolva.
- 33272 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33274 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33274 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33277 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33277 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni