Koronavírus-gócpont alakult ki egy Arad megyei településen


-A A+

Míg július 2-án koronavírus-mentes övezetnek nevezte Aradot Iustin Cionca, a megyei tanács elnöke, keddi sajtótájékoztatóján már azt közölte, hogy kisebb járványgócpont alakult ki a megyeszékhelyhez közeli Szabadhelyen.

A közegészségügyi hatóságokkal közösen tartott sajtótájékoztatón Iustin Cionca elmondta, hogy jelenleg 20 aktív beteg van megyeszerte, de míg korábban a fertőzöttek 90 százaléka Aradról került ki, most egy beteg sincs a megyeszékhelyről. A fertőzöttek csaknem fele a jelentős roma közösség által lakott Szabadhelyen lakik, ezenkívül a közeli Kovásziban és Újszentannán vannak bizonyított esetek.

„A nyolc igazolt fertőzött közül, akik elutasították a kórházi beutalást, heten szabadhelyiek” – mondta a tanácselnök, aki felszólította a községközpont, Ópálos polgármesterét valamint a karhatalmi erőket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy e településről ne kerüljön ki a fertőzés. Mint köztudott, az alkotmánybíróság döntése nyomán senki sem kötelezhető karanténra, sőt kórházi kezelésre sem, ha tünetmentes, ezért a pozitív esetek is szabadon járhatnak-kelhetnek, amíg meg nem születik a karanténtörvény.

 

Az önkormányzat elnöke elmondta még, hogy a megyei kórházban 12 koronavírusos beteget kezelnek, közülük hárman vannak az intenzív osztályon.

(Nyitókép: Az Arad Megyei Sürgősségi Kórház | Illusztráció: Megyei tanács sajtószolgálata)








EZT OLVASTA MÁR?

X