Sikeres volt az első aradi vérplazmakezelés


-A A+

Kigyógyult a koronavírusos fertőzésből Aradon az első, ellenanyagokat tartalmazó vérplazmával kezelt beteg – közölte kedden a megyei sürgősségi kórház.

A páciens egy 61 éves, SARS CoV-2 vírussal megfertőződött férfi, akinek egy már gyógyult személytől levett plazmát adtak be. A beavatkozás után a férfi két, 24 órás különbséggel végzett koronavírus-tesztje is negatív lett. Cristian Nicolescu, a kórház intenzív terápiás osztályának vezetője elmondta, a beteg még időszakosan oxigénterápiára és antibiotikumos kezelésre szorul, de állapota javul.

Az Arad megyei sürgősségi kórház megkapta az egészségügyi minisztérium engedélyét arra, hogy COVID-19-ből felgyógyult donoroktól levett plazmával kezeljék a koronavírus-fertőzötteket. Az első betegnek múlt héten adták be az antitesteket tartalmazó plazmát.

Az Arad megyei vérközpont adatai szerint eddig 20, a betegségen átesett és gyógyultnak nyilvánított személy adott plazmát, hogy ezzel elősegítse az újonnan megbetegedettek kezelését.

(Nyitókép: Az aradi új tbc-kórház, amelyben koronavírusos betegeket kezeltek | Fotó: Megyei önkormányzat)








EZT OLVASTA MÁR?

X