Védőmaszk is kapható lesz Aradon a jegyárusító bódékban


-A A+

Miután az országos veszélyhelyzet elrendelésével kötelezővé tették a szájat és orrot eltakaró maszk viselését a tömegközlekedési eszközökön (is), május 20-tól, szerdától Aradon a helyi közszállítási vállalat (CTP) egyes jegyárusító bódéiban is hozzáférhetővé teszik a maszkokat.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint a vállalat első körben 10 ezer védőmaszkot rendelt meg, és ezeket 1,5 lejért fogják kínálni a forgalmasabb helyeken található a villamos- és buszjegy-árusító bódékban.

Az Arad Megyei Prefektúra közleménye ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy nemcsak az önkormányzati tulajdonú, hanem a magánkézben lévő buszvállalatoknak is kötelező biztosítaniuk maszkokat az utasok számára – természetesen pénzért –, ha azok nem rendelkeznek saját védőfelszereléssel.

A koronavírus-járvány elleni védekezésként elrendelt maszkviselés kötelező minden utas számára, miként a fizikai távolság betartása is a járműveken. Ezekre a busz- vagy villamosvezető figyelmeztetheti az utasokat, s ha valaki nem hajlandó ennek alávetni magát, le is szállíthatja. Ha netán ellenkezne az illető, a járművezető karhatalmi segítséget is kérhet.

(Nyitókép: Illusztráció | Fotó: raportuldegarda.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X