Szükségállapotot rendelt el a libanoni kormány Bejrútban


-A A+

Kéthetes szükségállapotot hirdetett ki a libanoni kormány szerdán Bejrútban az előző napi pusztító robbanások után – jelentette be Manal Abdel-Szamad tájékoztatási miniszter.

A miniszter hozzátette, hogy a katonai hatóságokat azonnali hatállyal különleges biztonsági jogkörökkel ruházzák fel. Hamad Haszán egészségügyi miniszter az al-Manar televízió jelentése szerint szerda délután közölte: a katasztrófában 135 ember halt meg, ötezren sérültek meg, és több tucatnyi embert tartanak számon eltűntként.

A libanoni kormány közölte: házi őrizet alá helyeztet meg nem nevezett számú kikötői illetékest, amíg kivizsgálják, hogyan robbanhatott fel a kikötőben évek óta tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát. Kászán Ueidat államügyész utasította a biztonsági hivatalokat, hogy azonnal kezdjék meg a nyomozást és a dokumentumok összegyűjtését a kikötőben tárolt anyagokról, valamint állítsák össze a tárolásért, a hangár karbantartásáért és őrzéséért felelős személyek névsorát.

A robbanás lökéshulláma, amely 3,3-as erősségű földrengésnek felelt meg, számos épületet lerombolt a kikötő térségében és több kilométernyi körben súlyosan megrongálta a házakat. 

A robbanásban a vizsgálat első eredményei szerint 21 francia állampolgár is megsérült. A párizsi ügyészség nem szándékos testi sértés címén szerdán vizsgálatot indított a bejrúti robbanások ügyében. Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön Bejrútba utazik, ahol találkozik Michel Aún libanoni elnökkel és Haszán Diáb kormányfővel – közölte szerdán a francia elnöki hivatal.








EZT OLVASTA MÁR?

X